Nov 26-ig nyitva az Alföldi Szalon!

 

 

 

Immáron tizedik esztendeje írta ki a Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör (közös szervezésben) az Alföldi Fotószalon nevű pályázatát. A pályázatra ebben az évben 87 szerzőtől 357 fénykép érkezett zsűrizésre.

 

 

 

2004 október 23-án délután nyitotta meg kapuját a beérkezett pályaművekből összeállított kiállítás, melyen 41 fotós 60 alkotása került a falra.

 

Megnyitóbeszédében Horváth Dezső újságíró a kiállításon látható felvételeket nem értékelte, mert azt a zsűri megtette, hanem felhívta a figyelmet, hogy a mai rohanó világunkban a "robot" fényképezőgépek csak ontják a színes felvételeket. Az automatika mindent elvégez az alkotók helyett, akiknek szinte „csak" a gondolataik megjelenítése maradt osztályrészül.

 

 

 

A zsűri döntése szerint a mindszenti Marton Ferenc vehette át Szirbik Imre polgármestertől az 1. helyezettnek járó díjat, 2. lett a derecskei Rékasi Attila, 3. pedig a szentesi Nagy István. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének plakettjét nyerte el a debreceni dr. Palotás Lehel. Kruzslicz Páltól, a Művelődési Központ igazgatójától különdíjat vett át a bajai Ligeti László, a szolnoki Miskolczi Nóra, a budapesti Molnár Ferenc, a nagykőrösi Papp Elek és Schmidt Andrea.

 

 

A fotókiállítást november 26-áig tekinthetik meg az érdeklődők.

Szentes, 2004. 11. 03.

.