Egy negyeden múlott!

Elúszott a csoportelsőség!

 

Nem sikerült csoportjában az élen végeznie a Hungerit-Szentesi VK női vízilabdacsapatának a hétvégén megrendezett (2004. január 22-23.) Magyar Kupa csoportmérkőzésein, így gyakorlatilag elvesztette minden esélyét arra, hogy bejusson a kupa fináléjába.

 

 

Azzal a nem titkolt céllal rendezte meg a Hungerit-Szentesi VK a Magyar Kupa A csoportjának küzdelmeit, hogy abban az élen végezve az elődöntőben elkerülje a szinte legyőzhetetlen Dunaújvárosi Főiskola csapatát. Az első napon nem is volt gond, a házigazdák, valamint a nagy rivális, a Vasas mindkét vetélytársát alaposan móresre tanították. Molnárék minden erőlködés nélkül szereztek labdákat, és a lefordulások nagy részét pedig könnyedén váltották gólra. Az eredmény is ennek megfelelően alakult, amit szinte indigóval másoltak át a jegyzőkönyvben.

 

Hungerit-Szentesi VK - Kecskemét    17-1,

Hungerit-Szentesi VK - Egri VK    17-1

 

 

 

A vasárnapi, csoportelsőségről döntő összecsapáson Pengő László, a Szentes edzője Kovács Georgina személyében őrzőtt állított az OB I legjobb gólszerzőjére, Kisteleki Dórára. A terv nagyszerűen bevált, működött egészen a harmadik negyed elejéig. Addig az angyalföldiek gólfelelőse mindössze egyszer vette be a jól védő Varga Zita kapuját. A fegyelmezetten pólózó szentesiek 3-2-es vezetésénél azonban Kovács kipontozódott, és ettől teljesen szétesett a Hungerit játéka. Ezek után jöttek azok a percek, amit jobb elfelejtenünk. Eladott labdák, rossz passzok, fegyelmezetlenség a védelemben és még sorolhatnánk.

A Szentes klasszis centerét Szremkó Krisztinát pedig jól semlegesítették az eléje való behúzódással a Vasas játékosok, és az emberelőnyös helyzeteket, pedig kíméletlenül kihasználták.

 

 

 

Hungerit-Szentesi VK - Vasas 4-7 (1-1, 2-1, 0-5, 1-0)

 

Három mérkőzés alatt összesen 12 negyedet játszott a szentesi gárda, és ezek közül csak az utolsó mérkőzés harmadik negyedét kellene elfelejtenünk, és máris nem lenne gond a Magyar Kupa elődöntőjébe jutni. Mivel ezt nem tehetjük meg, ezért már csak a csodában bízva és egy rossz napot kifogó dunaújvárosi csapatot remélve folytatják a küzdelmet a szentesi lányok.

 

A szentesi együttes az elődöntő első összecsapását január 31-én (szombaton) délután Dunaújvárosban vívja a többszörös bajnok Főiskola ellen, a visszavágót másnap, február 1-jén (vasárnap) a ligeti uszodában rendezik.

Szentes, 2004. 01. 27.

.