Rendkívüli sajtótájékoztató a Városházán

Sínen a volt Megyeháza felújítása!

 

 

Szirbik Imre Szentes város polgármestere rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Városházán 2003. szeptember 4-én amikor is kormányzati körökből származó információ alapján jelentette be, hogy a kormány jóváhagyta az egykori vármegyeháza felújítására benyújtott pályázatot.

Immáron ötödik alkalommal adta be pályázatát a város a volt Megyeháza címzett támogatások közé való bekerülésre, de eddig soha sem ér célba. A mostani pályázatnál a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma annak az előkészítő programnak a részeként, (az új 2004. évi címzett támogatásokhoz) a Megyeházát előtérbe kívánta helyezni, olyan kiemelt támogatást adott, hogy az ország nagyon jól rangsorolt programjai közé bekerülhetett a Megyeháza.

 

A közbeszerzési pályázatok lebonyolítása után, 2004 nyarán elkezdődhet a rossz állagú épület felújítása, és a kivitelezés előreláthatólag 2005 végén vagy a következő év elején fejeződik be. Akkor már a levéltár mellé beköltözhet a Koszta József Múzeum, valamint a felsőfokú oktatási központ is elfoglalhatja a számára kijelölt helyiségeket.

 

A fontos bejelentés mindenki meghallgathatja ITT,

vagy INNEN letölthetik tömörített wav formátumban!

 A felvételt a Rádió Szentes készítette!

 

Hangzó anyag:                           Letölthető WAV (1,2 MB):

 

 Kapcsolódó infó:  Pályázati melléklet a NET-en!

Interaktív HTML CD anyagát ITT tekinthetik meg!

Szentes, 2003. 09. 05.