Középiskolák kenuversenye a Kurcán

 

 

2003. szeptember 26-án rendezték meg immáron második alkalommal a középiskolák "Amatőr kenuversenyét" a Kurca városi szakaszán.

 

 

 

A verseny résztvevőit elsőként Szirbik Imre Szentes város polgármestere köszöntötte. Az elmúlt esztendőben szentesi középiskolák indultak a versenyen, de az idén már a szomszéd városból, Csongrádról is érkeztek csapatok.

 

 

A start és a befutás a bíróság mögötti a forduló pedig a tenisz pályák utáni strandi szakaszon volt.

A táv 2*400=800 m.

 

 

Négy kategóriában neveztek a diákok és tanárok.

 

 

 

Feszültek az izmok, törtek a lapátok, és a győzelem sem maradt el.

 

 

Az örömmámor igazán a célba érkezéskor tört ki, mert olykor még az utolsó centiméterekért is meg kellett küzdeniük.

 

 

 

Akár hogy is gondolja az ember a kenu azért elég labilis sporteszköz, amit a Horváth Mihály gimnázium diákjai be is mutattak.

 

 

A flottacsere a Dózsa-ház melletti stégen történt.

 

 

 

A tanárok teljesítményét tanítani kellett volna, mert az ő versenyük befutójánál célfotót alkalmazott a döntőbíróság.

 

 

A tanárnők az első lapátoláspróbánál már megismerkedtek egymással, mert majdnem Titanic próbát tettek egymás hajójával. A VIDOR hajóban csak "VIDOROGTAK", míg a KUKA hajó legénysége "NÉMÁN" tűrte a megpróbáltatást.

 

 

 

 

Minden eredmény fontos volt a végső győzelemhez, mert a legtöbb pontot megszerző iskola viheti haza a vándorserleget.

 

 

 

Minden versenyszám helyezettje oklevélben részesült, de a legfontosabb csak most jön, hogy kié lett a serleg.

 

 VÉGEREDMÉNY

 

I. Horváth Mihály Gimnázium 14 pont

II. Sághy Mihály Ipari Szakközépiskola, Szakmunkásképző Intézet 13 pont

III. Boros Sámuel Közgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola 7 pont

IV. Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola 6 pont

IV. Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola 6 pont

IV. Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet 6 pont

V. Bartha János Kertészeti Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet 4 pont

VI. Zsoldos Ferenc Műszaki Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola 1 pont

 

 

A Horváth Mihály Gimnázium ezzel a győzelmével nagy eséllyel indulhat a következő esztendőben a kenuversenyen, hogy az iskola örökös tulajdonát képezze a vándorserleg, mert aki három egymást követő évben győzedelmeskedik, az megkapja a serleget.

Szentes, 2003. 09. 29.