Megnyitotta kapuját a nyári egyetem

 

 

A Hegedűs László Helyőrségi Klub ötödik alkalommal ad helyet a Tiszai Euroatlanti Nyári Egyetem rendezvénysorozatának. Az egyetem célja, hogy fejlessze történelmi identitásunkat, képezzen értéket, segítse az Európai Uniós csatlakozást.

A rendezvényt ünnepélyes keretek között 2003. augusztus 3-án nyílt meg. Hétfőtől péntek délig pedig különböző előadásokon, szemináriumokon, illetve tréningeken vesznek részt a hallgatók, akik közül negyvenen pályázat útján jutottak el a nyári egyetemre.

 

 

 

Augusztus 4. és 9-e között sokakat érdeklő programok lesznek a Tiszti Klub (a nyári egyetem színhelye) kertjében. Esténként nemzetek, népek, kultúrák zenéit, táncait mutatják be, melyen a hallgatók is részt vesznek.

Ennek részeként 4-én az olasz est volt, amikor is a Los Andinos együttes játszott és ételkülönlegességként a botaggiot, italnak pedig a grappát fogyaszthattak a résztvevők. Az 5-ei magyar esten marhapörkölt volt galuskával, a zenét pedig a Kákics zenekar szolgáltatta. Augusztus 6-án az amerikai éjszakában a turnedos steak-ot kínálják, italként pedig whiskyt. A modern táncok bemutatóján a Jazzabell együttes játszik. A 7-ei görög esten ételben a musszaka lesz a sláger, italnak pedig Ouzót szolgálnak fel. Az est vendégzenekara a Pireusz lesz, a tánc pedig a csodálatos szirtaki.

 

 

Szentes, 2003. 08. 06.