Bemutatkozó fotókiállítás a Holt Pontban

„HANGFÉNYKÉPEK”

 

 

A Holt Pont Stúdióban (Hollóházi porcelánbolt pincéje) 2003. július 25-én nyílt meg Zsiga Éva bemutatkozó fotókiállítása. A megnyitó szerves részét képezte a HANG-FÉNY-KÉPEK, mely a Quo Vadis zenekar és Évi zenés diaporáma vetítésével nyílt meg.

 

 

Évi 2002 tavaszán került fényképezőgép közelébe, mikor is belecsöppent a Szentesi Fotókör kezdő fotóiskolájába.

A fényképezés tanulása közben felmerült egy közös produkció gondolata: mi lenne ha egy zenekarral (a szentesi Quo Vadis zenekarral) összehoznának egy diaporámás vetítést? Az ugyanis, hogy élő zenéhez valaki fotókat csináljon meglehetősen merész dolog – és talán egyedülálló. A zenekar saját zenével, Évi pedig képeivel szállt be a Hang-Fény-Képek c. előadásba.

"Az egyes számok hangulatának, érzésvilágának megfelelően készítettem képeket. Volt olyan zeneszám, amihez már egy előre kigondolt koncepció alapján fotóztam, és voltak olyanok, melyeket szó szerint az együttes zenéjére, pillanatnyi hangulatom alapján, walkmannal a fejemen exponáltam."

Szentes, 2003. 08. 07.