Tér Show a Luther téren

 

 

 

Az Európa Party elnevezésű rendezvény keretében Tér Show-n szórakozhattak azok, akik kilátogattak 2003. április 30-án a Luther térre.

 

      

 

Három település (id. Vándor Rudolf Fúvószenekar Kistelek, Makói Magán - és Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara, Szentes Város Fúvószenekara) fúvószenekarai adtak térzenét, amelyen látványban közreműködtek mazsorett csoportok (Kisteleki Művészeti Iskola mazsorett csoportja, Makói Revü Majorette csoport).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szervezők előre gondolkodva ajándékokkal próbálták lekötni a gyermekek figyelmét, akiknek több száz EU-s lufit és zászló osztottak szét. Amíg a szülők élvezték a térzenét, addig a gyerekek eljátszottak a kapott ajándékokkal, de volt akire "andalítólag" hatott a térzene.

 

 

A felnőtteknek is jutott ajándék, mert kitűzőket kaptak emlékül, de ezekre is "lecsaptak" a gyerekek.

 

 

 

Lampionos séta a Kossuth utcán

 

 

A térzene után előkerültek a lampionok, és a téren szórakozók elindultak a Kossuth utcán, hogy közösen lesétáljanak az a nap következő rendezvényhelyszínére az Ifjúsági parkba.

 

 

 

 

A séta közben többen megálltak megcsodálni az újra működő, kivilágított Kossuth téri szökőkutat, ahol kicsit időzve (pancsolva) indultak tovább az Utcabálra.

 

 

 

 

Utcabál

 

 

 

Az Ifjúsági parkba érkező és szórakozó több ezer embert elsőként az Alibi együttes hangolta a sztárvendégekre.

 

 

Az utcabál sztárvendége volt a "limbó hintó" koronázatlan királya, Fenyő Miklós.

 

 

 

 

A másik vendégelőadó előtt rövid (azért rövid, mert a CD-jüket a technikusok nem tudták lejátszani) táncbemutatót láthattunk László Csaba és Szögi Szilvia versenytáncosoktól, akik több országos- és világversenyen eredményesen szerepelnek.

 

 

Az utcabált zárva, a fiatalabb korosztály számára az Inflagranti együttes énekelt a színpadon.

 

 

Szentes, 2003. 05. 05.