Emlékezés iskolánk névadójára, Kiss Bálintra

 

 

Iskolánk névadója, Kiss Bálint,

1799-ben lett Szentesen lelkipásztor.

Legelső feladatának a maradiság, elmaradottság és tudatlanság felszámolását látta. Tudta, hogy iskolák kellenek, általános ismeretterjesztés, új munkamódok, új termelési eljárások. Hozzáfogott tehát egy új iskola építéséhez.

Iskolapolitikájában modern felfogást vallott: az életre kell nevelni a fiatalokat. Elképzeléseinek megfelelő, új tankönyvet írt a paraszti családból származó tanulók oktatására, akikből majd földmívelők vagy földmíves asszonyok lesznek. A Falusi földmívelőket oktató, valamint a Női tan c. könyve foglalkozik ezzel a gondolattal. Rövid, kötelezően megtanulandó versikékben foglalja össze mindazt, amit egy lánynak és gazdaasszonynak, illetve egy jó gazdának, egy jó földmívelőnek tudnia kellett, tudnia illett. Idézzük most Kiss Bálint szavait!

 

 

„Szeretem, tisztelem az én Istenemet,

mennyei atyámat és gondviselőmet.

Isten után első hív jóltévőimet,

szeretem mindenkor kedves szüleimet;

kegyes intéseket hűséggel követem,

ártatlan éltemmel magam kedveltetem.

Oskolába járok örömmel míg lehet,

hol lelkem sok jókban nevelkedést vehet.

Jó tanítom áldom egész életemben,

oktatásit tartom emlékezetemben.

Embertársaimat munkásan szeretem,

a nyomorult szegényt soha meg nem vetem.

Megbecsülök mindent s békességben élek,

ha megbánt valaki, vele megbékélek.

Nem leszek én hazug, makacs, szitkozódó,

kényes cifra-korhely, pletyka gúnyolódó.

Igyekszem, hogy annyi tudományt nyerhessek

lánykoromban, hogy majd jó asszony lehessek.”

 

„Az a jó gazdasszony, ki megtakarítja,

amit férje keres és azt szaporítja.

Tisztán s rendben tartja házát, kamaráját,

maga fonja, szövi, varrja szép ruháját.

Gyermekit neveli okosan, kegyesen

munka között tisztán és mértékletesen.

Gondoskodik illő tápláltatásokról,

mind testi, mind lelki boldogulásokról.

Az ily jó feleség öröme férjének,

jól tevő angyala minden cselédjének.

Méltán tarthatja legdrágább örökségnek,

aki ily gazdasszonyt nyerhet feleségnek.”

 

„A jó gazda, a jó földmívelő:

Mennyei atyját tiszteli,

életét annak szenteli.

Mint lesz dolga jövendőre,

bízza azt bölcs Istenére.

Hiszi, hogy vele jól tészen,

akárminő sorsa lészen.

Gyermekeit mint jó atya,

Szóval, példával oktatja.

Hogy boldogok lehessenek,

S a közjóra élhessenek.

 

A jó gazda, a jó földmívelő:

Sorsával megelégedő,

nem irigy, nem dicsekedő.

Indulatit korlátozza,

hogy búba, kárba ne hozza.

Követi az okosságot,

s nem a vétkes kívánságot.

Naponként az értelemben

elébb megy, s a kegyességben.

Annyi jót tesz, mennyit tehet,

és olyan jól, amint lehet.

így folyt élte békességben,

munkás-vidám csendességben."

 

Nemcsak iskolapedagógusként vallott modern felfogást, hanem feltalálóként és újítóként is sokat tett városáért. Lelkészi munkássága alatt terjedt el a környéken a vaseke, az aratógép, a cséplőgép használata, a házakat ezután cserépzsindellyel borították.

 

 

Történetíróként elkészítette a Szentesi Református Egyház története című helytörténeti alkotás kéziratát, és a Szentesi Református Egyház Krónikáját.

 

1807-től 1826-ig épült a mai szentesi Nagytemplom, majd az új parókia.

 

Prédikációit érdekes, egyszerű, mesterkéletlen előadásmód jellemezte.

Halálának 150. évfordulójára emlékezve idézzük most Kiss Bálint szavait az elmúlásról. A természeti és keresztyén vallás életre ható főbb részei című könyveben így ír a halálról:

 

„Hogy és mikor halok meg én, azt nem tudom, elrejtette ezt tőlem az Isten, hogy mindenkor készen legyek reá, de hiszem, hogy én is meghalok, valamint az előttem éltek, hogy mind meghaltanak, mert én is csak olyan romlandó, erőtelen test vagyok, mint azok voltanak"

 

„A halál az álom bátyja. Valamint nem érezzük azt mikor elalszunk , úgy azt sem, mikor meghalunk. Legkönnyebben telik el tőlünk az idő, mikor csendesen alszunk, így a halál csendes álmában ezer esztendő is csak oly hamar telik el, mint egy órai édes álom.

Mikor alszunk, nem tudjuk mi történik körülöttünk, így mikor meghalunk, nem tudjuk, mi történik e földön, sem az idő járása, sem az emberi nemzet sorsa nem érdekelnek bennünket, sem kedveseinké.”

 

„Az Isten örökkévalóságához képest a mi életünk csak egy perc, ha száz esztendeig élünk is. Nem a sok esztendő teszi az életet hosszúvá, hanem a jócselekedetek. Ha én gyermekségemben vagy ifjúságomban olyan ártatlanul élek, hogy az Isten szeretetét megnyerhetem, már elég soká éltem.

A halál ahhoz a mennyei atyához való visszamenetel, akitől e világba bejöttünk. Aki a mennyei jó Atyát szívesen szereti, akármikor szólíthatja magához, mindenkor örömmel megyen hozzá.”

 

„Halálunk után a mi lelkünk visszamegyen a lelkek országába, ahhoz az örökkévaló mindenható Atyához, ki azt testünkkel összekötötte valaha. És ha ő e testben híven cselekedte a mennyei Atya akaratját, igyekezett naponként okosabb és jobb lenni, ezt fogja neki mondani: jól vagyon jó és hív szolgám, kevésen voltál hív, ezután többre bízlak, jöjj be az én örömömbe.

Sőt jó munkáinkat is, melyeket lelkünk-testünk által véghez viszen, nem engedi az Isteni gondviselés hiábavalóvá lenni, mert míg a mi munkáink által segíttetnek a mi utánunk következők, míg azoknak hasznát veszik, addig ők is másokat visznek véghez az utánok következők hasznára.

Így megy ez időről időre, nemzetségről, nemzetségre.”

 

„De bárha nem tudjuk is a jövendőnket, hisszük azt, hogy jó lesz állapotunk, mert az Isten a legfőbb jó: a legfőbb jótól csak jót lehet várni.

Míg a világon nem voltunk, nem volt semmi bajunk: most mikor itt élünk, nem érezzük-e minden szempillantásban Isten jóságát? Sokféleképpen tudja a szeretet atyja boldogítani az ő fiait, nemcsak úgy, mint e földi életben. Legyünk hát nyugodt szívvel, jól tesz ő ezután is mivelünk mindörökké. Ő a mi legjobb Atyánk, gondoskodik ő mirólunk, amint életünkben, úgy halálunkban, s halálunk után is. Bízzuk azért rá magunkat, így szólván Megváltónkkal: Atyám! A te kezedbe teszem le lelkemet.”