Simonyi Zsigmond

Országos Helyesírási Verseny

TERÜLETI DÖNTŐ

 

 

A Damjanich János Általános Iskolában rendezték meg a Simonyi Zsigmond Országos Helyesírási Verseny területi döntőjét 2003. február 14-én.

 

„Nem véletlen, hogy versenyünket Simonyi Zsigmondról neveztük el, hiszen az előző századforduló e nagy nyelvtudósa helyesírásunk fejlődését több tekintetben új utakra terelte. Simonyi Zsigmond rendkívüli szorgalmú és hihetetlen munkabírású tudós volt.

Számos fontos helyesírási reformjavaslata közül néhány:

- a c és dzs betűk jelölése,

- az aki és ami névmások ma is elfogadott helyesírása,

- az egyszerűsítés elvének alkalmazása a hosszú és kétjegyű mássalhangzók helyesírásában (jegygyel jeggyel).

Simonyi Zsigmond tanácsolta azt is, hogy magyarosan írjuk a közkeletűvé lett idegen szavakat.

A Magyar Tudományos Akadémia 1901-ben elvetette Simonyi javaslatait, a Vallási és Közoktatási Minisztérium viszont elfogadta őket, és a Közoktatási Tanács elrendelte iskolai bevezetésüket.

Simonyi helyesírási reformjavaslataival 1903-ban megjelent az ún. „iskolai helyesírás". Ekkor kettéhasadt a magyar helyesírás egysége. Majd 1922-ben az Akadémia is magáévá tette Simonyi Zsigmond elveit, vagyis Simonyi munkásságával új irányt szabott a magyar helyesírás fejlődésének. Tanítványai voltak: Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Juhász Gyula, Bárczi Géza, Pais Dezső, Gombocz Zoltán, Beke Ödön, Kertész Manó, Balassa József. És végső soron mi is valamennyien Simonyi Zsigmond tanítványai, követői vagyunk, hiszen az ő elképzelései élednek újjá mindig, amikor ceruzát vagy tollat veszünk a kezünkbe, vagy leülünk a számítógép elé."

Fábián Pál

 

 

A Damjanich János Általános Iskola igazgatója Kárpáti Lajos köszöntötte a szomszéd településekről és Szentesről érkezett versenyzőket a verseny megnyitóján.

 

 

 

Segíteni egyedül csak a kabala tigris segíthetett a versenyzőknek.

 

 

 

 

 

A javító tanároknak sem volt könnyű dolguk, mert volt olyan dolgozat, amely hibátlan volt, és mégis le kellett vonni pontot a versenyzőtől, mert az írott "h" és a "k" betűi között nem volt különbség.

 

 

 

A végére kialakult a végeredmény, amelyet az alábbi ikonok alatt megtalálhatók!

 

 Eredmények

                                                                          

 5. oszt. eredmények   6. oszt. eredmények   7. oszt. eredmények   8. oszt. eredmények

 

 

                  A feladatok és megoldása               

                        

5-6 oszt. tollbamondás            7-8 oszt. tollbamondás

 

 5. osztályos tesztlap és annak megoldása

 

 6. osztályos tesztlap és annak megoldása

 

 7. osztályos tesztlap és annak megoldása

 

 8. osztályos tesztlap és annak megoldása

 

Szentes, 2003. 02. 17.