HMG SZALAGAVATÓ

1. rész

 

Ugrás a KÖVETKEZŐ oldalra

 

2003. február 15-én a Városi Sportcsarnokban rendezte meg szalagavatóját a Horváth Mihály Gimnázium. A végzős hallgatók úgymond "Most léptek a célegyenesbe" az érettségi irányába.

Érdekes volt, hogy a dekoráción három évszámot lehetett látni "1997-1999-2003". Ennek oka, hogy a hatosztályos gimnázium hallgatói 1997-2003-ig koptatják az iskola padjait.

 

Köszöntés - Bemutatás

 

 

"Az idén is, mint minden évben a Gimnázium hagyományaihoz hűen, színvonalas műsorral készült, de elsőként ismerjék meg az est ünnepeltjeit, a végzős diákokat és osztályfőnökeiket."

 A végzős hallgatókat az osztályok osztályfőnökei (12. B Horváth Ilona, 12. C Vancsay Andrea, 12. D Sztanticsné Tóth Erika, 12. G Bedő Katalin) mutatták be a vendégeknek.

 

 

 

Beszédek

 A képre kattintva kinagyítható!

 

 

Bácskainé Fazekas Márta igazgatónő beszédében arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy az itt megszerzett tudásuk lesz egyik alapja annak, hogy az Európai Unió sikeres, jól képzett, sokszínű polgárai legyenek.

 

Immáron hagyománnyá vált, hogy üdvözlő levélben köszönti a végzős hallgatókat egy közismert volt HMG-s diák. Ebben az évben Gáspár Sándor színművész küldött levelet, melyet Fazekas Márta olvasott fel.

 A tisztelői és szimpatizánsai körében „Csámpi"-ként emlegetett színész arra emlékezett, hogyan gyakorolta diákként a fizikaszertár ablakából a szabadesést, és hogy egyszer nyelvtanórán baráti benyögésre „ly"-nal írta a táblánál a „tejet".

"A végzősök szalagja a megújulást, az érettségiig tartó utat jelöli, utána már más jön" – írta Gáspár Sándor.

Gáspár Sándor

 

 

 

A harmadikosok nevében Kasztner Judit 11. G osztályos tanuló búcsúzott a végzősöktől, majd Gál Roland 12. D osztályos tanuló mondta el a végzősök hagyományőrző beszédét.

 

 

Szalagtűzés

"Most pedig következzék a szalagtűzés. Megkérném a 11. osztályos tanulókat, hogy tűzzék fel a szalagokat a végzős diákoknak!"

 

 

 

 

 

 

 

Műsor

Két dal

"Következzék Márkus Melinda előadásában a New York című világsláger, majd halgassák meg Alain Souchon: Le grospétard című dalát. Előadja: Gál Rolad 12. D osztályos tanuló."

 

 

 

"A következő műsorszámot a 11. és 12. évfolyam tanulói mutatják be, a MÁTRIX című film zenéjére."

 

 

 

Sajnálatos baleset történt ennél a műsorszámnál, mert az egyik táncosnak kifordult a térde. Először megdermedten figyelte mindenki az előadást, mert azt lehetett hinni, hogy ez a műsor része, de amikor látható volt a táncosok ijedtsége, feleszmélt a közönség és rögtön orvosért kiáltottak.

 

"Fogadják szeretettel Pásztor Anikó 12. osztályos tanuló és párja, Kazsi Zsolt társastáncát."

 

 

Ugrás a KÖVETKEZŐ oldalra


Minden jog fenntartva a Szentesi Mozaik© Internetes Újság számára!

A képek másolásához és nyomtatásához az újság írásos hozzájárulása szükséges!