ÓÉV-BÚCSÚZTATÓ HANGVERSENY - 2003

 

Szentes Város Fúvószenekara hat évvel ezelőtt először a  Lajtha László Zeneiskolában adott óév-búcsúztató hangversenyt. Az ott található kétszáz férőhelyes koncerttermet gyorsan kinőtte a rendezvény és egy nagyobb teremben a Tóth József Színházban rendezték meg az óév-búcsúztató koncertjüket.

2002-ben ez a terem is kicsinek bizonyult, és az idén (2003. december 30.) a Sportcsarnok adott otthont a hangversenynek.

 

 

 

Este 6 órakor kezdődő koncertre tömött sorokban érkezett a közönség és a lelátók hamar megteltek. A nyolcszáz ülőhellyel rendelkező sportcsarnokban egyetlen egy szabad ülőhely sem maradt, ezért első produkcióként a fúvószeneker tagjai eljátszották a '' székhordás '' szimfóniáját.

 

 

Miután mindenki elfoglalta a helyét Nagy János - Szentes város díszpolgára, nyugalmazott zeneiskola igazgató - köszöntötte elsőként az összegyűlt több, mint 1300 embert.

 

 

Nagy János szavai után Szirbik Imre polgármester is köszöntötte az összegyűlteket.

 

 

Az évzáró koncert első produkciójaként a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara lépett a "küzdőtérre".

 

 

 

 

A komoly dallamokat könnyed, szinte napi muzsikaszó váltotta fel a repertoárban, amiben Reznyityek: Magyar indulója mellett Michel Jackson zenei egyvelege is hallható volt.

 

Reznyityek: Magyar induló

(835 Kbyte)

 

 

 

 

Több meglepetéssel készült a zenekar melyek közül az első Mátó Mátyás tárogatóművész volt, aki Pongrácz Géza: Kuruc csizmák nyomában című darab előadásában közreműködött.

 

Pongrácz Géza: Kuruc csizmák nyomában

Közreműködött: Mátó Mátyás tárogatóművész

(688 Kbyte)

 

 

 

 

A Bárdos Lajos Vegyeskar Nagy János vezetésével is közreműködött a koncerten, ahol elsőkén Handel:Judás Makkabeus c. oratóriumából a Győzelmi kórust énekelték el fúvós kísérettel.

 

Handel: Judás Makkabeus c. oratóriumából a Győzelmi kórus

(részlet)

Közreműködött a Bárdos Lajos Vegyeskar

(885 Kbyte)

 

 

 

 

Az igazi meglepetés az volt, mikor a Szegvári Alapfokú Művészeti Iskola Dobbantó Néptáncegyüttes közreműködésével vizuálisan is megelevenedett Gulyás László: Széki Muzsika darabja.

 

Gulyás László: Széki Muzsika (részlet)

Koreográfiát készítették: Magyar Imre, Bagi Ferenc

Közreműködött a Szegvári Alapfokú Művészeti Iskola Dobbantó Néptáncegyüttes

(1 Mbyte)

 

 

 

 

A nagysikerű koncert végén két ráadást hallhattunk.

Elsőként a Radeczky indulóra tapsolhatott '' vezénylésre!!! '' a közönség, majd a Híd a Kwai folyón című amerikai film himnusszá vált betétdalának.

 

Radeczky induló

(1 Mbyte)

 

 

 

Híd a Kwai folyón (részlet)

(931 Kbyte)

 

 Szívvel - tüdővel!

Szentes, 2004. 01. 01.