Bajnokok tornája?

 

 

Néhányan úgy gondolták, év végére szerveznek egy jó hangulatú, igazi örömautózós hétvégét, hogy mindenki jól érezze magát. Versenyzők és nézők is akadtak egyaránt szép számmal a 2003. december 28-án Kecskeméten. A hideg, ám napsütéses idő remek alapot biztosított a rendezőknek, akik a go-kart pályát alakították látványos szinkronpályává. Sajnos sokan csak a pálya szélén "csurgathatták" a nyálukat, ugyanis tiltott verseny lévén az indulókat szankcionálja az MNASZ, így a tervezettől eltérően sok nagy név, így a bajnokok sem mind lehettek ott az indulók között.

Két szentesi pilóta is részt vett a küzdelmekben akik közül az egyik maga a gála szervezője Bubor Zoltán volt. A fiatalságot Faragó Attila képviselte Zweitakt rettenetesével egy 'grünblau' Trabanttal.

 

 

 

A versenyzők a gépátvétel után pár kört tehettek a pályán ismerkedés gyanánt, majd nem sokkal egy óra után elkezdődött az időmérés, aholis két körből a jobbik idő alapján összesorolták a párokat, és folyt a küzdelem. A hangulatot, a speaker, Kőváry Barna alapozta meg, akinek mindenkihez volt egy-egy "kedves" szava, ezzel is szórakoztatva a nézőket.

 

A speaker mottója a gálára a következő volt:

PÉNZ LEGYEN, MEG DISZKÓ FELNI!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nézők között nagyon sok első osztályú pilóta, valamint verseny rendező is elvegyült, mindenki más-más oknál fogva tisztelte meg a rendezvényt jelenlétével. A szervezők elmondták, hogy szeretnének hagyományt csinálni ebből a jó hangulatú buliból, így valószínűleg nem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy különböző szakágak és autók, valamint pilótáik szórakoztathatták a közönséget, és autózhattak egy jóízűt. A torna záró akkordjaként egy tűzijáték búcsúztatta a jelenlévőket.

 

 

 

 Egy látványos jamboree rövid videókivonata!

Az alábbi címen http://195.70.51.148/duen/filmek/DuEnMovie_BajnokokTornaja.wmv megnézhető a gáláról egy videó összefoglaló, ahol ugrások a fahídról orral a pályára, szép erőcsúsztatások a gokartosok poros aszfaltján és még egyéb finomságok láthatók!

Szentes, 2003. 12. 29.