A MI ISKOLÁNK ...

... a Koszta József Általános Iskola

 

 

A Koszta József Általános Iskola növendékei Neumann János születésének 100. évfordulója alkalmából kiírt Országos Prezentációs Versenyen az előkelő harmadik helyezést érték el.

Az iskola két csapattal pályázott, melyek közül a hatodik osztályos Badár Ágnes, Bajczár Beatrix és Janó Róbert csapat bejutott a verseny döntőjébe Szombathelyre.

A döntőben is bemutató (prezentációs) oldalt kellett készíteniük, amely nem történt zökkenőmentesen, mert aki ismeri a számítástechnika világát, az tudja, hogy ugyanaz a program, de más verziószámmal rendelkezve, más programozást igényel. Ebből volt is egy kis gubanc, mert a Róbert vezette csapat videóval, hangeffektussal szerették volna színesíteni a pályamunkájukat, melyben az iskolájuk történetét mutatták be.

Felkészítő tanáruk Lucza László szerint a mai fiataloknak jobb a problémamegoldó-képességük, amit ha kihasználnak, akkor ilyen szép eredményt érhetnek el, mit az Ági, Bea és Robi alkotta csapat.

 

 

A pályamunka ITT tekinthető meg! (KATT IDE!)                                           Munka közben a csapat                 

Szentes, 2003. 12. 18.