Szentes–Gyula 1–0 (1–0)

 

A labdarúgó NB II hétvégi fordulójában jól szerepelt a Szentesi TE, mert az eddigi listavezető Gyulát győzte le 2003. november 2-án.

 

 

 

Szentes (piros): Bíró – Fajkusz, Márics, Keller, Gyagya – Kerepeczki, Tóth Cs., Pálfi, Szabó T. – Szarvas (Mátyás), Ábel (Nana). Edző: Bozóki Zoltán.

Gyula (kék): Steigerwald – Papp, Czipó, Futaki, Géczi – Tamási, Karda, Sirbut, Dobray – Somogyi (Balázs), Tóth. Edző: Fodor Sándor.

Gólszerző: Szarvas. Kiállítva: Márics

 

 

A zuhogó eső miatt mély talajú pályán került sor a mérkőzésre, persze ez mindkét csapat dolgát megnehezítette. A megváltozott viszonyokhoz a hazaiak alkalmazkodtak jobban, a 18. percben Szabó T. szögletét követően Gyagya fejelt kapura, ezt még a gólvonalról kikanalazták a gyulaiak, de Szarvas mintegy 5 méterről már a hálóba bólintott, 1–0. A Kurca-partiak támadásban maradtak, s a 35. percben Szabó T. labdájával Kerepeczki lépett ki, a keresztpasszról Pálfi centiméterekkel késett le. Két perccel később Kerepeczki már a befejezésre is vállalkozott, 16 méterről leadott lövése a felső lécen csattant.

 

 

A 45. percben Bírónak is akadt védenivalója. A szünet után is folytatódott a jó iramú játék, a vendégek mezőnyfölényt harcoltak ki, de a hazaiak kontrái voltak az igazán veszélyesek: Szarvas, Kerepeczki és Ábel is növelhette volna a Szentes előnyét. Az eredmény nem a létszám azonban még változott... Szarvast úgy szemen ütötték a gyulaiak, hogy le kellett cserélni, ezt nem, viszont Márics kakaskodását észrevette a bíró és a 90. percben kiállította a hazaiak védőjét.

 

 

Szentes, 2003. 11. 04.