Ha tovább fúrtunk volna, most olajban fürödnénk?

Újra kísért a fekete víz!

 

A bejáratnál már tájékoztatják a fürdőzni vágyókat, nov. 5-ig a melegvizes medencék nem üzemelnek!

 

Előre is szeretnénk minden félreértést szétoszlatni, mert most szánt szándékkal "csapoltak" "fekete vizet" a Széchenyi-liget strandfürdő termálmedencéibe, mert a tél kezdete előtt, de a holt szezonban szeretnék kideríteni, hogy miért feketedik be a termál víz az új medencéknél, és mi az a szálas anyag ami képződik a vízben, és hogyan lehet tőle megszabadulni. E célból beszereltek egy szűrőberendezést a rendszerbe, de annak ellenére is (kisebb mértékben) de még mindig képződik a feketeség a medencékben.

 

 

2003. november 4-én biotechnológiai szakemberek érkeztek a strandra, hogy mintát vegyenek a vízből, hogy pontosan meghatározzák annak és a benne úszkáló anyag összetételét.

Döbrőssy Iván-tól megtudtuk, hogy a nyári hónapokban azért nem volt a vízminőséggel gond, mert az akkor felhasznált víz homokrétegből érkezett, de a mostani és a vizsgált víz úgynevezett karbonátos kőzetrétegen keresztül érkezik 2200 méter mélységből, ami nagyon közel van az olajréteghez.

 

 

 

Korábban a vízminőséget már vizsgálta a tisztiorvosi szolgálat és kiderült, hogy külsőleg nem veszélyes a "fekete víz" de fogyasztásra azért alkalmatlan. Egyébként a víz sötétedéséről, azt tudni kell, hogy a termál víz mindig színes, mert a benne található ásványok megszínezik azt. Pl a Gyulai Várfürdő vize sárgásbarna.

Döbrőssy Iván-tól azt is megtudtuk, hogy tudják úgy működtetni a strandi vízellátást, hogy nem képződik benne szálas anyag a kezdeti stádiumban,  de levegővel való érintkezés hatására mikroorganizmusok szaporodása újra elindul, és ennek következtében úgynevezett biofilm alakul, fonalszerű fekete szennyeződés formájában, és csak idő kérdése, hogy megint megjelenjen a medencékben az úszkáló nyálka.

 

 

A teljesség érdekében azt azért el kell mondanom, hogy a 25 m-es és a 33-as medencékbe nem jut a most vizsgált melegvízből, mert azok másik vízhálózatról kapják a melegvizet. Sajnos annak a forrása, viszont kevés a termálmedencék ellátásához, ezért igyekeznek mihamarabb megoldást találni a szűrésre.

Szentes, 2003. 11. 05.