AZ ÖN HIVATALA

Megnyílt a szentesi Polgármesteri Hivatal

interaktív ügyfélszolgálata

 

 

2003. november 24-én sajtótájékoztatón mutatták be a szentesi Polgármesteri Hivatal új, és az országban egyedülálló interaktív ügyfélszolgálatát, mintegy első lépcsőként az elektronikus közigazgatás megvalósítása felé. Az interaktív ügyfélszolgálat a város honlapjáról (www.szentes.hu), vagy a Szentesi Mozaik Internetes Újságról (www.szentesinfo.hu/mozaik) érhető el, vagy közvetlen módon a www.szentesinfo.hu/mozaik/polghiv internetcímről.

 

 

A sajtótájékoztatón Szirbik Imre polgármester elmondta, hogy a város lakosai mostantól naprakész információt kaphatnak az interneten keresztül arról, hogy az elintézendő ügyeikhez mit kell magukkal vinniük, egyáltalán el kell-e személyesen menniük a Városházára.  Csányiné dr. Bakró-Nagy Vera a közigazgatási osztály vezetője elmondta, hogy arról is informálódhatnak az ügyfelek, hogy az egyes ügyeiket melyik szobában, melyik ügyintézőnél és körülbelül mennyi idő alatt intézhetik el. Azokhoz az ügykörökhöz, amelyekhez nyomtatványokat kell előzetesen kitölteni, a szükséges űrlapokat le is tölthetik az internetről és azokat már kitöltve vihetik magukkal az ügyfelek. Arra még nincs lehetőség, hogy az anyagokat be is tudják az interneten át hivatalosan nyújtani és azon keresztül kapják meg a választ, de a rendszer úgy van kiépítve, hogy amint erre lehetőség nyílik, képes lesz erre is.

 

www.szentesinfo.hu/mozaik/polghiv

 Az interaktív ügyfélszolgálat interaktív, HANGOS bemutató és magyarázó résszel is

 rendelkezik amelyet ITT tekinthetnek meg!

Szentes, 2003. 11. 24.