Új élet - Új fa - Újéletfa!

 

Rőth Petra személyesen veszi át az emléklapot a polgármestertől!

 

Évente kétszer facsemetével ajándékozza meg az újszülötteket Szentes városa. Az első esemény óta nyolc év telt el, "erdő lett az azóta elültetett sok kis fából", mondta 2003. október 21-én Szirbik Imre polgármester a Városháza udvarán az Újéletfa átadásra megjelent családoknak.

 

 

Ma már iskolás korba léptek az első facsemeték tulajdonosai, s meg tudják azt becsülni, érzik: "felelősséggel tartoznak a természetnek" - folytatta a polgármester. Ezután arra kérte a szülőket, hogy oda ültessék, ahol a gyermek és a fa élete egybefonódhat, s ha a gyermek felnőve el is kerül a városból, maradjon kötődése a szülőföldjéhez.

 

 

 

Balogh Györgyi főkertészhez negyvenkét igénylés érkezett, amelyből 28-an térhettek haza facsemetével. Hárs, juhar, kőris, vérszilva és berkenye  volt a kínálat, melyeket az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan idén is lehet közterületre ültetni. Ebben az évben a strandon is várják a facsemetéket, de a Sportcsarnok előtt is akad hely, ahol már szépen növekednek az elmúlt években elültetett Újéletfák.

 

 

 

Molnár Péter és felesége Hegyi Melinda nagyon örült a facsemetének, amely a nagyi kertjét díszíti majd a Kertvárosban. Dorottya, aki már 8 hónapos a családban az első unoka és a nagymamáék nagyon szívesen látnának még pár fácskát a kertjükben, mert ez azt jelentené, hogy gyarapodik a család.

Gábor Katalinék (a legelső képen) fontosnak tartották, hogy 13 hónapos kislányuk Petra vegye át személyesen a polgármester úrtól az emléklapot és a család együtt ültesse el az ÚJÉLETFÁT!

 

 

Szentes, 2003. 10. 23.