Az elmúlt héten történt:

Regionális Egészségügyi Konferencia

Regionális konferenciát rendeztek 2003. október 21-én Szentesen a Művelődési és Ifjúsági Házban az egészség évtizedének Johan Béla nevét viselő nemzeti programjáról. A szakmai és civil szervezetek azért fáradoznak, hogy a lakosság átlagéletkora három évvel emelkedjen.

 

 

Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei résztvevőknek szerveztek 2003. október 21-én Egészségügyi Konferenciát a Magyar Vöröskereszt Országos Titkársága felkérésére Szentesen. Gyékiss Emil, a humanitárius szervezet helyettes főtitkára elmondta: a Csongrád megyei vöröskeresztesek munkájának elismeréseként választották a Kurca-parti települést a szakmai tanácskozás helyszínéül, ahol a Johan Béla nevű nemzeti programból adódó feladatokat beszélték meg az egészségügy, a tisztiorvosi szolgálat és a vöröskereszt illetékes szakemberei.

 

 

 

Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja négy fő stratégiai irány köré szerveződik. 

 

Az egészséget támogató társadalmi környezet kialakítása, kiemelt helyen ezen belül az ifjúság egészségének védelmével, az iskolák egészségesebbé tételével. Erősíteni kívánjuk a minden gyermek számára hozzáférhető megelőzési szolgáltatásokat, a védőnői és iskolaorvosi hálózatot, erősíteni szeretnénk a megelőzési szemléletet a házi gyermekorvosi ellátásban. Fokozott odafigyelésben részesülnek az idősek. Sajátos, az egészséggel kapcsolatos problémáik kezelése, a társadalmi szemléletváltás elősegítése, az idős emberek hasznosságérzésének erősítése az életminőség-javító programok megvalósítása széles, kormányzati, önkormányzati és társadalmi összefogást igényel. Új elemként jelenik meg a népegészségügyi programban a kiemelt figyelem a mindennapi élet helyszíneire. A lakókörnyezet, a település, az iskolák, munkahelyek mind olyan helyszínek, melyek hatékonyan képesek támogatni az egészség választását napi döntéseinkben.

Az egészséges életmód programjai a magyar lakosság életmódjának egészségesebb irányban történő módosítását szolgálják. Sajnos ezen a területen rengeteg a tennivalónk. Dohányzási és alkoholfogyasztási szokásaink közvetlen oki tényezői a rossz megbetegedési és halálozási mutatóknak. A dohányzás elleni küzdelemben célunk kettős. Egyrészt biztosítani szeretnénk a felnövekvő generáció számára a dohányfüsttől és dohányzástól, mint jelenségtől minél inkább mentes gyermek- és fiatalkort, másrészt segítségére kívánunk sietni már nikotinfüggővé tett honfitársainknak a dohányzásról történő leszokásban. Az alkoholfogyasztási szokások kulturálisan mélyen beágyazottak, nehezen befolyásolhatóak, sokszor a külvilág számára rejtetten, a családon belül zajló eseményeket jelentenek. A kábítószer-megelőzés programjai elsősorban a fiatalok védelmét szolgálják. Ehhez a stratégiai irányhoz tartoznak az egészséges táplálkozás és élelmiszerbiztonság programjai, a fizikai aktivitás terjesztése, a környezet-egészségügyi programok folytatása és a közegészségügyi biztonság erősítése.

Az elkerülhető halálozások, megbetegedések, fogyatékosság megelőzése stratégiai irányhoz a klasszikus értelemben vett másodlagos megelőzési programok, a magas kockázatú csoportok körében végzett megelőzési tevékenységek tartoznak. A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése, a daganatos betegségek terjedésének fékezése, a lelki egészségvédelem megerősítése, a mozgásszervi betegségek megelőzési és gondozási programjai és az AIDS-prevenció.

Minden erőfeszítésünk hiábavaló marad hosszú távon, ha nem gondoskodunk az elért eredmények intézményesüléséről, a népegészségügyi erőforrások fejlesztéséről és az egészségügyi ellátórendszer, elsősorban is az alapellátás megelőzési szemléletének erősítéséről. Ide tartoznak még a népegészségügyi daganat szűrővizsgálatok bevezetését támogató programok és a teljes népegészségügyi program monitorozása, a lakosság egészségi állapotáról rendszeresen megbízható képet adó információs rendszer felépítése.

Szentes, 2003. 10. 29.