Digitális Emlékezet

Elment Zsoldos Dódi bácsi

 

 

A szentesi református temetőben 2002. január 25-én 10 órakor hozzátartozói és tisztelők százai kísérték el utolsó útjára dr. Zsoldos Ferenc nyugalmazott sebész főorvost, Szentes Város Díszpolgárát, sokak szeretett Dódi bácsiját.

 

 

 

Zsoldos Ferenc a nagyhírű szentesi Bugyi-iskola tagja volt, 1988-ban elsőként kapta meg a róla elnevezett Emlékérmet. Szakmai kvalitását könyvek, tudományos közlemények sora jelzi, ugyanakkor jól szót tudott érteni szeretett Városa egyszerű embereivel is. Hagját, gesztusait megidézhetjuk, amint Mesteréről és magáról vall a következő videó snitten (8,5 MB) és  hangfelvételen  (461kB).

A kisfilmet készítette: Szélpál István (1993.)

 

 

Sebészi hivatása mellett Kórházának és az orvoslástörténetnek is elhivatott ismerője volt. Bugyi professzor 75. születésnapjára többekkel megírta a Szentesi Megyei Kórház emlékkönyvét (1972), majd az intézmény centenáriumára a Szentesi Kórház 100 éves jubileumi kötetét (1981). A Mozaik tudósításában látható , amint nagy örömmel mutatja be Dr. Papp Zoltán: Bugyi István élete és munkái című 4 nyelvű reprezentatív alkotását (2002.06.27.).

 

 

Családja a múltban jelentős szerepet játszott Szentes iparának megteremtésében.

 

 

Ezt jelzi, hogy nagyapja, ifj. Zsoldos Ferenc (1832-1905) gyáros, földbirtokos, városi és megyei képviselő, a Szentesi Általános Ipartársulat, a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke lett - születése 160. évfordulóján - a szentesi Műszaki Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola névadója. A Mozaik tudósítása a névadás 10. évfordulóján készült (2002.09.27.)

 

 

 Róla írták - önmagáról vallotta... 

 

Dr. Zsoldos Ferenc pályaképe

 

(Szentesi ki kicsoda és városismertető - Szentes, 1996, szerk. Bodrits István)

 

Zsoldos Ferenc (Szentes, Csongrád vm., 1920.aug.2.-): sebész. - Sz: Zsoldos Ferenc (†) gazda, Székács Éva (†) szakfordító.

- 1938: Szentesen a Horváth Mihály Reálgimn. érettségizett,

- 1938/44: Szegeden a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem (1940/44: Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem) Orvostudományi Karán orvosdoktori oklevelet szerzett,

       - 1951: sebész szakvizsgát tett.

       - 1944/46: SZU hadifogoly, tábori orvos,

       - 1947/76: a Szentesi Kórház Sebészeti Oszt.,

       - 1976/89: Rendelőint. sebész főorvos, közben

       - 1978- az Ápolónőképző Isk. oktatója Szentesen,

       - 1989.XII.18- nyugdíjas.

- 1948: a Magyar Sebész társaság tagja,

       - 1972/84: a Szentesi Kórház Szakszervezet elnöke,

       - 1993- a Szentes Városért Alapítvány Kuratórium tagja.

- 1967: Kiváló Dolgozó,

- 1988: elsőként kapta meg az akkor alapított Bugyi István Emlékérmet.

 

- Tudományos közlemények (20), szakmai előadások (50).

- Írásaiból:

Orvosi Hetilap (1953:16. A mellékvese velőállományának eltávolítása; 1953:21. A cardiaspasmus sebészi orvoslása; 1962:20. Hét éve operált és gyógyult Wilms-tumor.); Der Chirurg (1959:2. Die Magengeschwür Operation nach "Billoth I."); Magyar Sebészet (1963:4. Gyorsan gyógyíthatók-e a nyombél és vékonybél sipolyok?). - M: 1. Repetitorium Chirurgiae. 1000 kérdés/felelet a nagysebészet és rokonszakmái köréből. Szerk. Bugyi István. Írta többekkel. Szeged, 1970. - 2. A Szentesi Megyei Kórház emlékkönyve. Prof. Dr. Bugyi István c. egyetemi tanár, sebészfőorvos 75. születésnapjára. Szerk. Tóth Csaba. Írta többekkel. Szentes, 1972. - 3. Centenárium. A Szentesi Kórház 100 éves jubileumi emlékkönyve. Szerk. Bugyi István. Írta többekkel. Uo., 1981. - 6600 Szentes, Rákóczi F. u. 52. - 313-823. Bodrits István

 

 

Dr. Zsoldos Ferenc önvallomása

 

(Kurca-parti vallomások - Szentes, 2000, szerk. Bodrits István)

 

Szentesen születtem 1920. augusztus 2-án. Apám Zsoldos Ferenc, anyám Székács Éva. Itt jártam iskolába és itt is érettségiztem. Szegeden szereztem orvosi diplomát. Orosz hadifogságba kerültem. Hazatérésem után a szentesi kórház sebészetén dolgoztam és ott lettem szakorvos. Számos szakmai előadást tartottam, tudományos dolgozatokat írtam, és szakiskolát vezettem. Legmegbecsültebb kitüntetésem, hogy városom díszpolgára lehettem.

 

Dr. Zsoldos Ferenc önvallomása

A bécsiek azt mondják, hogy Wien, Wien, nur alein. Én inkább azt mondom, hogy Szentes, Szentes, te vagy számomra az egyetlen. Ez a város, amelyik igazán a hazám volt.

Már a dédszüleim is szentesiek voltak. Én is Szentest, mint kis surbankó kölök ismertem meg. Elindultam a báró Harruckern utcából, ahol laktam az Körös-Tiszavidéki Ármentesítő Társulat előtt, ahol egy olyan kis emelkedő van a kerítés mellett, utána jött az Úri Kaszinó baloldalon, ahol annak idején szüleim bált rendeztek, és bálon vettek részt. Azután jött a csoda, főleg hetente kétszerte, mert az az utca, amelyik a református templom felé vezet, a Kiss Bálint utca, az volt a régi kereskedőknek az utcája. Ócskásoknak. Baloldalon a ruhák voltak, azok nem érdekeltek minket. De jobb oldalon volt található minden. Biciklikeréktől kezdve srófhúzóig, csavarhúzóig, franciakulcsig, ez az utca, ami egy fiúgyermeket megállított és az volt a következménye, hogy sokszor elkésett az iskolából. Ott, ahol mentünk volt egy ház, amit annak idején mi bagolyvárnak neveztünk. Ezt a bagolyvárt lebontották, hatalmas tornya volt néki, és most azt hiszem, hogy MÁV lakások találhatók benne. Azután jött a Református Kör. A Református Körre úgy emlékszem vissza, hogy Peczárszky Kató ott tanított bennünket táncolni. Ott lettünk először szerelmesek.

 

 

Kikerültünk a piacra, a református templom előtt, a Kossuth téren. A piac akkor egy csodálatos valami volt. Ott mindent lehetett kapni. Volt azonban ennek a piacnak egy koronázatlan királynője, Vecseri néni, aki az egész piacot tulajdonképpen irányította. Ehhez a piachoz minden alkalommal lejött dr. Négyesi Imre polgármester, körülnézett a piacon, és Vecseri Juliska nénivel megbeszélték a város dolgait. Ezek az események az 1920-as években történtek. Akkor a térnek a bal oldalán, ott álltak az apró kis kereskedőknek, henteseknek a kocsin húzható kis üzleteik, amik nagyon gusztusosak, nagyon kívánatosak voltak. Friss kolbászt, töpörtyűt sütöttek benne. Az útnak a bal oldalán konflisok álltak. Még tovább menve a görög bérház, a Haris ház állt egy hosszú, de nagyon kedves üzletsorral, amelynek kirakataiban az ember mindent megcsodálhatott.

 

 

A Nagy Ferenc utca sarkán állt egy emeletes épület, amelyben zeneiskola volt, ahonnan mindig zene hallatszott. Én annak idején a református iskolába jártam. Csodálatos volt, amikor bementünk. (Mióta jártam Sárospatakon, szinte azt mondhatnám, hogy ahhoz hasonlatos.) Félkör alakú, fa lépcsőkön mentünk föl, és fönn pedig egy hosszú folyosó árkádokkal várt bennünket. Érdekes szokás volt akkoriban, hogy ha a kis diákoktól megkérdezték, hogy na hol tanulsz, akkor mindig az volt a válasz, hogy "én például a Vecseri Sándor igazgató úr elébe járok". A későbbiekben Varga Béla tanító úr elébe jártam. Amikor harmadikos voltam, lebontották ezt az iskolát, és helyette építették ezt az új, modern épületet, amelyik nekem nem tetszik. Az alatt az idő alatt a kenyérgyár mellett, (az az épület már nincs meg), egy alacsony, földszintes épületbe jártunk, ahol megtanultuk az osztályos anyagot. A másik oldalon Molnár tanítóék laktak. Amikor visszatértünk az új iskolába, tulajdonképpen nem nagyon szerettük. Nem éreztük benne olyan barátságosan magunkat, mint annak idején a régi iskolánkban. Közben eltelt az idő, és gimnazista lettem. 8 osztályos gimnáziumba jártunk a Hősök Erdején keresztül. Akkor 10 évesek voltunk, és 18 évesek voltak, akik érettségiztek. Mi megfelelő tisztelettel húzódtunk a folyosón is oldalra, mikor a nyolcadikosok jöttek, akiknek már bajuszuk is volt, mi meg kis sihederek voltunk. Ez a gimnázium rengeteget adott nekünk.

 

 

Olyan tanáraink voltak, mint például - aki egyben a cserkészparancsnok is volt, nekem osztályfőnököm - dr. Mihóczi Rezső. Felesége a szentesi polgári iskolában volt tanárnő. Ő volt az, aki a fiúkat meg tudta tanítani az emberségre. Tudott bánni velünk, tudott szidni bennünket, de ugyanakkor a legnagyobb jósággal viseltetett irántunk. A cserkészet igazán a fiatalságnak volt a gyülekezője. Mindegy volt, hogy katolikusok, reformátusok vagy zsidók voltak együtt, az a CSERKÉSZET volt. Együtt mentünk kirándulni, együtt mentünk táborba, megtanultunk főzni, megtanultunk sátrat verni, megtanultunk önálló életet élni. A táborokat mindig különlegesen kiválasztották, amit mi magunk építettünk föl. Orvos mindig volt velünk. Péchy doktor jött legtöbbször, vagy Máthé tanár úr. Néha még a Péter Pali bácsi is csatlakozott ehhez a táborhoz. Ez a cserkészetnek és a Mihóczi tanár úrnak az irányítása mellett embert faragott belőlünk. Nem szabad elfeledkeznem Járai igazgató úrról, aki végtelen bölcsességgel irányította a gimnáziumot. Kálmán Géza tornatanár a fiatalokból ki tudta választani azokat, akik olyan mutatványokat tudtak végrehajtani, hogy a szentesi gimnázium kétszer nyerte meg az országos bajnokságot. Ő is olyan ember volt, aki mindenkit szeretett, minden gyerekkel tudott bánni. Mindenkihez jó volt. Azután eltűnt. Elvitték a németek. Soha többé nem láttuk viszont.

 

 

Ez a gimnáziumi élet nagyon kedves emlék számomra. Minden vasárnap templomba kellett mennünk. Együtt gyülekeztünk. Ki-ki a maga templomába ment. Az istentisztelet utána jött a korzó. Ez a korzó akkor a Kossuth utca volt. Forgalma szinte semmi sem. Sárga keramitkővel volt kirakva. A görögkeleti templom előtt kerítés volt. A kerítésnek egy kinyúló részén, ami betonból készült, és ott üldögéltek az idősebb emberek és szemlélték a fiatalokat, akik a Kossuth téren korzóztunk, néztük a kislányokat, barátságokat kötöttünk. A főutca egészen az állomásig vezetett. Az állomás abban az időben egy kis jelentéktelen épület volt, azután építették át, és lett belőle ez a mai szép épület. Abban az időben a megyeszékhely itt volt, a megyeháza mellett a városháza és mellette egy alacsony kis épület, amit lebontottak, Csallány Gábor muzeológus végzett ott ásatásokat, mi pedig szándékosan arrafelé mentünk haza, mert az ásatások következtében, tele volt különböző csontvázakkal. Mi ezt borzalommal néztük. Ennek a helyén épült fel a bank, és épült utána tovább a gyógyszertár. A gimnázium elvégzése után a szegedi Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem Orvostudományi Karára iratkoztam be. Amikor megkaptam az orvosi diplomát, akkor katonának hívtak be. A katonaság közben fogságba estünk, három évet töltöttem a Szovjetunióban, ami számomra egy óriási tanulmány volt, hiszen kétezer emberes tábornak egyetlen kezdő, fiatal orvosa voltam. Mikor hazajöttem, akkor hova mentem volna? Dr. Bugyi Istvánhoz, aki a kórháznak az igazgatója, családunk régi barátja volt. A kórház modernnek számított. A pavilonok külön-külön álltak azért, hogy a fertőzések ne terjedjenek tovább. Ma már inkább emeletes kórházakat építenek. Ez a kórház olyan volt, hogy ott mindenki mindenkit szeretett, mindenki, mindenkivel jóban volt, és egy olyan igazgató állt az élén, mint dr. Bugyi István. Később Szentes központja olyan szempontból megváltozott, hogy elbontották a szép, régi, hosszú üzletsort, ami a Kossuth térnek a nyugati oldalán volt, és helyette felépítették ezt a nekem nem tetsző Fehér házat. Ez nagy változás volt Szentes életében, de szerencsére a megyeházához, városházához nem nyúltak.

 

 

A Petőfi Szálló annak idején egy nevezetes hely, találkozóhely volt, Brevovszky volt annak idején a vezetője, és a Kossuth tér sarkán, a Petőfi felé eső sarkán egy Kossuth szobor állt. Emellett volt az ún. köpködő. Ide azok az emberek jöttek, akik munkát vállaltak volna. Abban az időben Szentesen több malom volt, és minden malomnak volt csuvárja. Föltehetően a német zufahren-ből odamenőből származott ez a szó, mert ezek lovaskocsival járták az egész várost. A lovak nyakában kolomp volt, és ha valaki megállította őket és volt darálni való búzája, vagy kukoricája, akkor átvette a csuvár, elvitte a malmába. A kért munkát elvégezték és utána másnap visszavitte a megrendelőhöz. Itt van még a szentesi sport, és a szentesi uszoda. Majdnem azt mondhatnám, hogy vízben nőttem föl. Még akkor létezett az ún. kisuszoda, amelyik a ligetben volt. Annak idején csak nők vagy csak férfiak fürödhettek. Meg volt határozva, hogy egyik nap a férfiak, másik nap a nők fürödhetnek az uszodában. Későbbiekben, amikor én már legényke voltam, megengedték, hogy déli időszakban családostól mehettünk oda.

 

 

Az 1930-as évek elején épült fel az új 50 méteres nagy uszoda, a ligetnek a túlsó oldalán. Nem felejtem el, hogy amikor fölavatták az uszodát, akkor az első szám 50 méteres gyorsúszás volt az ifjúsági korúak számára, ezt én nyertem meg. Az új uszoda első számának, első győztese voltam. Kitüntetést és Lamper Béla igazgatótól egy ezüst ceruzát kaptam ajándékba. Már akkor megkezdtük a vízipóló mérkőzéseket, és Szentes valóban igazi vízipólós, vízi életet élő várossá vált. A város magában, a belsejében nem változott, kivéve a Fehér ház fölépítését. Végiggondolva az utcát, ami kivezetett a vasútállomásra, akkor még jobb oldalon apró, kicsi házak voltak, pl. Cseuz Béla bácsi is ott lakott, baloldalon pedig egy kis alacsony háznak az oldalán volt Horváth Mihály szülőháza márványtáblával. Ha tovább mentünk, apró házak között emelkedett a zsinagóga. Erre az épületre mindig megfelelő tisztelettel néztünk, mert Szentes egyik legszebb és legnagyobb épülete volt, szerencse, hogy megmentették, és ma már könyvtár található benne. Nemes célt szolgál.

 

 

Tovább menve az állomás felé, amit most Apponyi térnek nevezünk, az egy hatalmas üres terület volt, fűvel benőve, a közepén volt a mázsaház. Ide jártak ki az emberek, amikor hitelesíteni akarták a kocsinak a súlyát, a szállítmány súlyát, a lovak súlyát és ezen a területen volt az állatvásár. Ezt nekünk mindig meg kellett néznünk. Mert ott lehetett bicskákat látni, lehetett nyulakat, lovakat, teheneket nézni. Tovább menve sok változás nem volt, jobb oldalon épültek fel olyan apró kis házak, amelyek a vasutasok szállását biztosították. Ha jobbra elkanyarodnánk, ahol jelenleg a Barnevál van, az az út, amelyik Fábiánsebestyénre vezet, ott volt Szentesnek annak idején a villanytelepe. Szentes az első városok között volt az Alföldön, ahol a villanyvilágítás először fölgyulladt, és innen látták el árammal nemcsak Szentest, hanem Csongrádot is. Azután ez a tér is beépült. A református temetőből is elvettek egy részt. Utána, ha tovább mentünk következett az a rész, ami az én szüleimhez, nagyszüleimhez kapcsolódik, a Zsoldos telep. Itt nőttem föl. Itt tanultam a mesterektől a faragást, fúrást, de itt tanultam meg édesapámtól a vadászatnak a mesterségét is. Ha végig megyek ma Szentesen, rendszerint biciklin, akkor ezek a gondolatok, ezek a régi épületek képe újra fölrémlik, eszembe jutnak, hogy hol jártam, hol sétáltam, hol volt mindez, a liget, a sportpálya, ahol cserkész ünnepélyeket tartottunk, ahol futballoztunk, ahol sportoltunk. Szóval Szentes, az Szentes. Ilyen még egy nincsen. Az én szívemben ez a város örökké élni fog, mert én szentesinek születtem, és szentesi is maradok egész életemben.

Dr. Zsoldos Ferenc

 

(Fotók: Vidovics F. és Szélpál I.  - Forráskutatás, szöveg: Tímár F.)

Szentes, 2003. 01. 27.