Közlekedési fórum

 

 

A Művelődési és Ifjúsági Házba várta a lakosságot a Szentesi Rendőrkapitányság 2002. november 15-én Közlekedési Fórumra.

A fórumot (a képen jobbról balra) Földvári Nagy  István, Radics Róbert és Lázár Norbert tartotta, melyen képviseltette magát a Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztálya, a Közútkezelő Kht. és az Országgyűlési képviselői iroda.

A rendőrség munkatársai beszámoltak a 2002-es év eredményeiről és statisztikáiról, majd kezdetét vette a fórum, ahol a hallgatóság kérdezhette a rend őreit a városban található közlekedési problémákról.

Elsőként a kivilágítatlan kerékpárosokról merült fel a szó, melyre a rövid válasz az volt, hogy vége a türelmi időszaknak, tehát a városon kívül kivilágítatlan kerékpárosok most már feljelentésre számítsanak.

A második téma a parkolás volt, amit azért nehéz megoldani, mert még a szentesi emberek nem jutottak el arra a szintre az autóközlekedésben, hogy nem az üzlet ajtajában kell megállniuk.

Harmadikként a Kossuth utca forgalomirányítási problémáinak megbeszélése történt, amely sokakat érdekelt. Az érdeklődők meghallgathatták, hogy egy város urbanizálódását (városiasodás) nem az jelenti, hogy minél több forgalomirányító lámpája legyen. Ennél sokkal gyorsabb, és biztonságosabb megoldást biztosít a körforgalom.

Akik ott voltak azok érdeklődéssel figyelték a szakemberek magyarázatát a körforgalmak előnyéről és azt is megtudhattuk, hogy a városban hol kellene így megoldani forgalomirányítást. Persze ez még mind terv, de jó volna ha mihamarabb megvalósulna.

A témával kapcsolatos írások találhatók a TÁRSALGÓ rovatban!

 

A fenti térképen megtekinthetők a tervezett körforgalmak! (Kinagyítható!)

Szentes, 2002. 11. 18.