XI. "Kertmagyarország felé"

2002. szeptember 27-29.

 

 

Immáron tizenegyedik éve rendezi meg a kiállítással egybekötött szakmai rendezvényét a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola, mely ebben az évben "Paprika napok" jegyében szerveződött. A háromnapos rendezvényt és kiállítást Dr. Biacs Péter FVM helyettes államtitkár nyitotta meg.

 

 

 

A "Paprika napok" jegyében megrendezett kiállítás megnyitóján megemlékeztek a nemrégen elhunyt Szalva Péterről, aki a szentesi paprika (és minden SZENTESI márkajelű zöldség) nemesítője volt. Szalva néni hosszú éveken keresztül tartó segítségét egy csokorral köszönte meg Csikai Miklósné igazgatónő.

 

 

 

A tornateremben megrendezett kiállításon is a főszereplő a paprika volt, amit akár ehettek és ihattak az érdeklődők. A folyékony paprika paprikapálinka állapotában volt jelen.

 

 

Paprika fűzért is vásárolhattak az érdeklődők, mely a kiállításon minden színben megtalálható volt.

 

 

 

Az iskolaudvar a kerti gépek teljes palettájával és a kertészettel és a kertépítéssel kapcsolatos kellékekkel, és építőanyagokkal, növényekkel kapcsolatos kiállítókkal telt meg.

 

 

A tantermekben ügyes kezek faragták a gasztronómiai díszeket, melyek jó szórakozást nyújtanak és kreatívkészséget fejlesztenek.

 

 

 

A különböző paprikával kapcsolatos előadások mellett (hajtatás, termesztés, nemesítés, értékesítés) mellett virágkötészeti bemutatón és iskola-bemutató előadásokon vehettek részt az iskola és az ott folyó képzés iránt érdeklődők.

 

 

 

 

Érdeklődő szemek figyelték a szakavatott hidrokulturás növénytermesztési magyarázatot és az ügyes kezek munkáját.

 

 

 

A három nap alatt több kulturális program, mellett a legnagyobb sikert aratta a gyerekek körében a kisméretű mezőgazdasági "traktor", melyre minden gyermeknek fel "kellett" ülnie.

 

eleje                                    hátulja