A polgári frakció képviselőinek
javaslatára úgy döntött a szentesi képviselő-testület, hogy pályázatot ír ki a
Rádió Szentes vezetői állására. A leadás határideje lejárt, eddig két pályázat
érkezett. A városban sokan vélték úgy, hogy Besenyei Gábor mellett Sinka
Henrietta is jelentkezett: ő a Fidesz delegáltja a rádió kuratóriumában. A Civil
Tv riportere azt mondta, nem adott be pályázatot. A kérdés az, kié lehet a
második boríték.
A májusi testületi ülésen vetette fel Dongó László:
írjon ki a város pályázatot a Rádió Szentes vezetői állására. A képviselő
lapunknak azt mondta, nem jó, hogy egy önkormányzati társaság vezetője
ideiglenes megbízással dolgozik. Szerinte az öt évre szóló kinevezés lenne a
megfelelő megoldás, a tervezés, a vezető és az őt elszámoltató testület
szempontjából is.
A másik pályázó neve lezárt
borítékban
Hivatalosan a pályázat leadásának határideje
szombaton délben járt le. Ezen a napon értelemszerűen senki nem volt a
városházán, így a pályamunkákat pénteken délután fél kettőkor lehetett
utoljára személyesen leadni. Szirbik Imre lapunknak azt mondta, ketten
pályáztak – az egyik köztudottan Besenyei Gábor. Azt, hogy ki a másik
pályázó, nem sikerült megtudni. A polgármester sem tudja, a nevet a lezárt
boríték rejti. Elvileg, ha valaki szombat délig postára adja a
jelentkezést, azt is el kell fogadni. A városházán úgy döntöttek, ma estig
várnak.
|
Dongó javaslatát számottevő többséggel
fogadták el a képviselők. A harminc nappal ezelőtt kiírt pályázat leadási
határideje múlt pénteken délben járt le, ám mivel a hivatal szombaton nem
szokott nyitva tartani, aki indulni akart, tegnap lépett. A Rádió Szentes
jelenlegi stúdióvezetője eredeti elképzeléséhez híven az utolsó pillanatokban
adta le pályamunkáját, személyesen a hivatalban.
Besenyei Gábor négy éve
vezeti megbízottként a rádiót. Amikor kinevezték, a szerkesztőségben
arculatváltás zajlott le, egy éve rendhagyó módon 11 órában ünnepelték a
közszolgálati rádió létének 11. születésnapját. Most arculatfrissítést ígér.
Emellett szeretné folytatni azt a munkát, amit elkezdett. Tavaly kétmillió
forinttal kevesebb támogatást kapott az önkormányzattól a rádió, közben
hárommillió forinttal nőtt az árbevétel. Besenyei költséget akar megtakarítani,
elképzelései megvalósításába belekezdett, reményei szerint be is fejezheti. A
kiírás szerint a pályázónak üzleti tervet kell készítenie, ilyet ő is írt.
Akiket érdekel a rádió sorsa, persze találgatták a lehetséges pályázók
személyét. Sokan vélték úgy, hogy Sinka Henrietta is az indulók között lesz.
Lapunk érdeklődésére egyértelműen válaszolt: nem adott be pályamunkát. A Civil
Tv riportere a Fidesz delegáltjaként tagja a Rádió Szentes
felügyelőbizottságának. Henrietta azt mondta, nem is nézte meg a kiírást, mert
előre tudta, hogy nem fog pályázni. A huszonkét esztendős nő érzékelte a
várakozást vele szemben, de úgy véli, kora miatt is alkalmatlan erre a
feladatra. Bár van szakmai gyakorlata, ez még nem elegendő arra, hogy vezetői
megbízást vállaljon el.