Akiket elfogadtak...
"A Délvilágban olvasott cikk kapcsán gondolkoztam el, hogy
kik is voltak a szentesi Horváth Mihály Gimnázium vezetői. Nem villantom fel a
közel 150 év mindegyikének portréját, csak azokat említem, akiket személyesen
ismertem. Közös vonásuk, hogy úgy kerültek a tantestület élére, hogy előtte
évekig tanítottak az iskolában."
A Délvilágban olvasott cikk kapcsán
gondolkoztam el, hogy kik is voltak a szentesi Horváth Mihály Gimnázium vezetői.
Nem villantom fel a közel 150 év mindegyikének portréját, csak azokat említem,
akiket személyesen ismertem. Közös vonásuk, hogy úgy kerültek a tantestület
élére, hogy előtte évekig tanítottak az iskolában. Járay Imrével kezdem a sort.
A matematika–fizika szakos pedagógus széles körű műveltségéről volt
ismert.
A tanügyi vezetés előbb a csongrádi gimnázium megszervezésével
bízta meg. Onnan jött vissza Szentesre, és lett legendás igazgató a nyugdíjig.
Utóda Szöllősy Géza lett. Ő ugyancsak matematika–fizika szakosként tanított itt,
aztán – Erdély visszacsatolása után – szülővárosa, Máramarossziget hívta
iskolája élére. Járay Imre nyugdíjba vonulásakor a HMG testülete
visszacsábította Szentesre. A polihisztor Szöllősy az ország egyetlen olyan
gimnáziumigazgatója volt, aki vezető maradt 1945 után, a fordulat évekor.
1956-ban a város értelmiségijeinek, elsősorban a Bugyi István vezette kórházi
főorvosoknak a szolidaritása hozta ki a rendőrségi fogdából. Így maradt
kormányosa a 100 év jubileumának és ment nyugdíjba 1961-ben.
Emlékét egy
kis tér őrzi. Az őt követő Terney Béla nevét pedig a kollégium örökíti meg. Béla
bácsi tanítványai a tőle kapott ábrázoló geometriai alapokra építve lettek
kiváló mérnökök a világ minden táján. Rá emlékeznek akkor is, ha a múzeumok
kincseiben tudnak gyönyörködni.
Az igazgatók sorában ismét egy fizikus
következik: Gidófalvy György. Ő megbízatása előtt szaktárgya megyei
szakfelügyelője volt. Kiemelkedő fizikatanári munkáját jelzi az is, hogy
nyugdíjas éveiben még sokáig tanította igen eredményesen a tárgyat nemcsak a
gimnáziumban, hanem a Borosban is.
Bácskai Mihály 1953-tól volt tanára a
gimnáziumnak, majd 16 évig igazgatója. Diákjai máig emlegetik magyar- és
történelemóráit. Egy ország Miska bácsija a diákszínpadi mozgalom révén lett. A
régen is elismert HMG ekkor erősítette meg jó hírét. Kitüntetései közül említsük
meg nívódíjas könyvét, Apáczaidíját, Szentes város díszpolgára címét!
Az
elődöket követő két igazgató több szempontból is kiemelkedő. Először azért, mert
mindketten már diákként is a HMG-hez tartoztak, másrészt azért, mert
személyükben először került nő a többségében lányokat nevelő iskola
élére.
Lászlóné Zsuffa Gabriella először angoltanár lett egykori
iskolájában, majd a sok változást hozó 90-es években igazgatta a gimnáziumot.
Mellette már helyettesként dolgozott Bácskainé Fazekas Márta, aki a gimnázium
után Szegeden szerzett diplomát. (Később egy francia egyetem újabb oklevelét
nyerte el.) Tanítványai francia nyelvből értek el igen szép eredményeket az
országos versenyeken. Az ő igazgatói megbízása már a törvényben előírt módon
történt, azaz a tantestület, a szülők és a diákönkormányzat meghallgatása
alapján kerülhetett az igazgatói munkakörbe.
Úgy emlékszem, az itt
említetteket elfogadta a nevelőtestület, az ifjúság, a szülők, Szentes városa,
sőt a megye is.
B. Molnár Erzsébet,
Szentes