Kruzslicz Pál igazgató utolsó napja a léghajó fedélzeténFelvétel a kedvencekbe

Mától nyugdíjban a szentesi művelődési központ igazgatója

Blahó Gabriella
2007-06-30

A közművelődésben eltöltött harminchárom év után nyugdíjba megy Kruzslicz Pál: tegnap volt az utolsó munkanapja a szentesi művelődési központban. Kruzslicz a rá jellemző öniróniával lapunknak azt mondta: lesz ideje szembenézni önmagával.

Átgondolhatja még egyszer, helyes volt-e föltartóztatni, kiállítani és munkásőrökkel őriztetni a Milánóból Budapestre tartó Derkovits-gyűjteményt, teljesen törvénytelenül, és jól tette-e, hogy annak idején felvette Friderikusz Sándort.

Korengedményesen megy nyugdíjba Kruzslicz Pál, szerinte különösen megfelelő pillanatban. A minap az utcán valaki arról kérdezte, vajon tényleg elhagyja-e a süllyedő hajót, mire így felelt: a léghajót hagyja el. Az utolsó munkával töltött napján, tegnap délelőtt, beérve a házba, kávéval kínálta meg a titkárnőjét. Baranyi Lászlóné Kati huszonhárom éve teszi ezt vele minden reggel, most mosolyogva utasította vissza a gesztust, mert ő nem él a feketével.

Vásárhelytől, kis kerülővel Szentesig

Kruzslicz Pál 1948. június 19-én született Hódmezővásárhelyen. Általános iskoláit Szentesen végezte, Szegeden a Vedres István Építőipari Technikumban szerzett technikusi oklevelet. Előbb Debrecenben a Liszt Ferenc Tanítóképzőt végezte el népművelő–könyvtár szakon, majd a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tett különbözeti államvizsgát. Egyetemi diplomát Debrecenben szerzett, szakdolgozatát a szentesi színháztörténetből írta. Előbb a megyei vízművállalatnál dolgozott, 1974. július elsején a Móricz Zsigmond Művelődési Háznál kezdett. 1984-től 2007-ig a művelődési központ igazgatója – kivéve az 1998-tól 2003-ig tartó időszakot, amikor a rádiózott. Fénykorában kilenc megbízatást töltött be, ezekről egyszerre mondott le. Besenyei György-díjas művelődésszervező.  
Kruzslicz a múltat idézve elmondta, hogy mielőtt az intézményhez került, a MÁV-kultúrházba hívta vendégként Gregor Józsefet. Máig élő emléke erről az alkalomról, ahogy a híres énekes hangjától remegtek a teremben a hatalmas ablakok. Arra meg talán az idősebb szentesiek közül is többen emlékeznek, amikor munkásőrök vigyázták a Derkovits-kiállítást. Az anyag Milánóból tartott Budapest felé, amikor Kruzslicz „feltartóztatta", és Szentesen kiállította a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonát képező felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt, egyébként teljesen törvénytelenül. A képeket biztosítani kellett volna, különböző előírások szerint tárolni, erre a városi galéria alkalmatlan volt. Két munkásőr viszont három héten át éjjel-nappal vigyázta a képeket, az ajtó előtt pedig tömegek álltak. Kruzslicz úgy van vele, utólag nyugodt, mert Derkovitsot látta Szentes, a Dél-Alföld.

Az adminisztráció sohasem tartozott az erősségei közé, ezért bizony elmarasztalták a tanácsházán. Minden évben megjelent egyébként néhány revizor a művelődési házban, ellenőrizni a papírokat, a költségvetést... Olyan időket éltek a népművelők, hogy a törülközőket is le kellett volna bélyegezniük, ám ez elmaradt. Bizarr lett volna a szentesi színházterem öltözőjében, ha történetesen egy pecsétes törülközőbe kénytelen törülközni például egy Kossuth-díjas színésznő – magyarázta meg utólag a helyzetet. Ilyen történetek százait mesélhetné a leköszönő igazgató, aki egyébként egész életében azt csinálta, amihez kedve volt.

A közművelődésben eltöltött harminchárom év után, fogadva a nyugdíjazásáról szóló hírekre születő reakciókat, elégedett lehet: hagyott emléket maga után. Büszke a mozira, büszke arra, hogy az országos botrányt kavart tehetséges újságíró, Friderikusz Sándor a szentesi ifjúsági házban kapott helyet, amikor máshol nem. Ezekre például jó szívvel emlékezik. Tegnap pedig letudta a restanciáit.