Egy évet és egy hónapot töltött az ötgyermekes Páhi család a szentesi szociális intézményben, ahol nyolcan laktak egy szobában. A tavalyi tiszai árvíz vitte el a 76 éves özv. Páhi Sándorné házát. Az idős asszony nehezen viselte a bezártságot, és most boldog, hogy az egyik csendes utcában saját otthonra leltek. Lapunk előző cikkének megjelenésének napján értesítették őket: méltányosságból megkapják a kért hitelt.

A gyermekek átmeneti otthonában talált menedéket a szentesi özv. Páhi Sándorné, aki a fiával, a menyével és öt unokájával lakott az önkormányzati intézmény legnagyobb szobájában. Azért kényszerültek oda, mert a tavaly tavaszi tiszai árvíz összedöntötte a 76 éves Terike néni házát. Az illetékesek mindent megtettek, hogy segítsenek rajtuk, mégis elhúzódott a kárpótlásuk. Legutóbbi cikkünk megjelenésének napján azonban jelentkezett a pénzintézet munkatársa a jó hírrel: az állami és az önkormányzati támogatás mellé – a határidő lejárta után – méltányosságból adnak hitelt a bajba jutott családnak. A legnehezebben a folyó menti szabad élethez szokott idős asszony viselte a bezártságot.

A Petrovics Soma utcai házhoz megfelelően nagy porta tartozik, ott nyüzsög a lábunknál Csöpi és Buksi. A két kutya eddig kint volt a család ártéri telkénél, ahol csak egy kis melléképületet hagyott meg az árvíz. Amikor egy év és egy hónap szomorú szobafogság után megvették a leendő otthonukat, elhozták a házőrzőiket is. Az ebek is gyorsan megszoktak az új helyen. A gyerekek édesapja, Sándor sokat dolgozott már az udvaron és az utcafronton is, hogy még rendezettebb legyen a környezetük. A nagymama megmutatja a régi vályogházat, amely szerinte azért nagyon jó, mert nyáron hűvös, télen meg tartja a meleget.

A mestergerendás utcai szoba a szülők és négy gyermek – Tamás, Kriszti, Vivi és Lujzi – birodalma lett. – Minden bútort úgy kaptunk intézményektől, magánszemélyektől – avat be bennünket Terike néni. A televízió viszont már korábban megvolt, azt sikerült kimenekíteniük, mielőtt összedőlt az ártéri házuk. A konyhában szép szekrény van mosogatóval, azt is kapták, akárcsak a gáztűzhelyt. Jól jönne még egy hűtőszekrény a nyolctagú családnak, mert naponta főznek, s ha kimarad valamilyen étel, azt bizony sajnálnák kidobni. A hagyományos mosógépet a ház előző tulajdonosa hagyta ott nekik, de télire elkelne egy centrifuga, csak hamarabb száradna meg a gyerekek ruhája.

– Nekünk külön szobánk van – mondja elégedetten Páhi Sándorné, aki az ötödik unokájával, Terézkével osztozik a helyiségen. A legjobban mégis az tetszik neki, hogy az udvaron ott a diófa, meg a hatalmas fűz. – Nézem a gyönyörű fűzfát, és arra gondolok, hogy a Tisza egy darabja itt van velem – osztja meg érzéseit az asszony, aki azt is bevallja, hogy máris az otthonának tekinti a tornácos házat. A család minden tagja örül a szabad életnek.

Ha az egészségi állapota javul, fogadalmához híven biztosan elmegy majd Páhi Sándorné a templomba, hogy megköszönje a Gondviselőnek: a sok keserűség után jobbra fordult az életük. Dicséri a menyét, Kovács Ilonát, aki rengeteget dolgozik, hogy ne nélkülözzön a család, és a pénzintézeti hitelt is törleszteni tudják. S persze nagyon hálás a sok segítségért, amit kaptak, hozzátéve: szerencsére még vannak jó emberek.