Beperelte a szentesi önkormányzatot a Délépítő Zrt.Felvétel a kedvencekbe

Százmilliót kér a város is

Balázsi Irén
2007-05-29

Tanúkihallgatásokkal folytatódik ősszel az a per, amelyet a Délépítő Zrt. indított még a felszámolási eljárás előtt a szentesi önkormányzat ellen. A kivitelező azért fordult a megyei bírósághoz, mert a beruházó önkormányzat nem fizette ki a vállalkozói díjat a volt megyeháza felújításáért.

Tanúkihallgatásokkal folytatódik ősszel az a per, amelyet a Délépítő Zrt. indított még a felszámolási eljárás előtt a szentesi önkormányzat ellen. A kivitelező azért fordult a megyei bírósághoz, mert a beruházó önkormányzat nem fizette ki a vállalkozói díjat a volt megyeháza felújításáért. A cég követelése százmillió forint, ám a város legalább ugyanennyit akar kapni minőségi kifogások és az átadási határidő csúszása miatt.

A Délépítő Zrt. újította fel Szentesen a volt megyeházát, amelyet tavaly januárban avattak fel. A részben címzett állami támogatásból megvalósult közel egymilliárd forintos beruházás kapcsán nem tudott megegyezni a kivitelező és az önkormányzat. A szegedi székhelyű építőipari cég a Csongrád Megyei Bírósághoz fordult, ahol mintegy százmillió forintos követelést nyújtott be a beruházóval szemben. A felperes arra hivatkozik, hogy a tervekhez képest pótmunkák jelentkeztek, és ezek költségeit nem térítette meg a város. Az önkormányzat viszont azért nem fizetett, mert a kivitelező máig nem tett eleget hibajavítási és hiánypótlási kötelezettségének. Ezenkívül nem teljesítette a szerződésben vállalt átadási határidőt sem. Szentes polgármestere, Szirbik Imre korábban azt nyilatkozta lapunknak: nem a kivitelezőnek lehet követelése, hanem az önkormányzatnak a volt megyeházi felújítás befejezésének időbeli csúszása és minőségi hiányosságok miatt.

A város jogi képviselője, Stern Sándor ügyvéd érdeklődésünkre arról tájékoztatott: a felek abban nem tudtak megegyezni, hogy a Délépítőnek mit kellett volna pót-, illetve többletmunkaként elvégeznie. E kettőnek ugyanis más az elszámolási díjtétele. Az önkormányzatnak minőségi kifogásai is vannak, és a késedelmes kivitelezés miatt kötbérre is igényt tart. Kérdésünkre, miszerint a felperes százmillió forintnyi követeléséről mi az álláspontja, Stern Sándor azt válaszolta: a város nem fizet, mert legalább annyi jár neki az említett jogcímeken. Azt is elmondta: a megyei bíróságon szeptemberben tanúkihallgatásokkal folytatódik a per.

Felszámolás alatt

Lapunkban beszámoltunk arról, hogy május első felében megkezdődött a fizetésképtelenné vált Délépítő Zrt. felszámolása. Ugyancsak megírtuk: ugyanez a cég vonult le pénzügyi problémákra hivatkozva a szegedi Vedres szakközépiskolánál folyó építkezésről. A bíróság a Horizont Holding Zrt.-t jelölte ki felszámolónak. Ennek a képviselője Munz Károly szegedi ügyvéd lapunk megkeresésére azt közölte: a Délépítő még a felszámolás előtt indította a pert a szentesi önkormányzat ellen, mert az álláspontja az, hogy elvégezte a munkát, és a túlmunkákat is teljesítette.

A kivitelező szerint a túlmunkák okozták a késedelmet a volt megyeháza felújítása során. A felszámoló képviselője azt mondta: a bíróság dönti majd el, hogy az önkormányzat jogszerűen tartotta-e vissza a kért összeget. Lapunk kérdésére, miszerint a Délépítő Zrt. csődhelyzetéhez hozzájárult-e, hogy a szentesi beruházó nem fizette ki a teljes díjat, azt válaszolta Munz Károly: a csőd közvetlen oka nem a szentesi önkormányzat. Hozzátette: az építőipari cégnek 150 hitelezője van.