Első Beton-gólzáporFelvétel a kedvencekbe

Mádi József
2007-04-18

A férfi futsal NB I alapszakaszának utolsó előtti fordulójában a Csongrád megyei csapatok tét nélkül léptek pályára. Ez a szegedi Első Betonnak jót tett, hiszen kiütötte a Csömört, míg a szentesi Legrand-MetalCom idegenben szoros meccsen kikapott.

Első Beton–Csömör 9–1 (4–0)
Újszegedi sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Iványi, Albert.
Első Beton: TOMBÁCZ – Rácz A., Szent- ágotai, CSÚRI, Tóth A. Csere: Németh L., VASTAG, BULLÁS, K. Tóth, Balog, Pájer. Edző: Szabó Zsolt.
A szegedi gólszerzők: Csúri (2), Tóth A. (2), Vastag (2), Balog, K. Tóth, Rácz A.
Sokáig nem tűnt úgy, hogy gólkülönbséget javít a Beton, mert a helyzeteit sorra kihagyta. Mint eddig. Aztán a 9. percben Csúri megtörte a jeget. A második félidőben már felszabadultan, szellemesen, az edzésen gyakoroltakat visszaadva focizott a szegedi gárda, amelyben a két sor egymással versenyzett a gólszerzésben.
Szabó Zsolt: – Gratulálok a csapatnak a nagyszerű sikerhez, hetek óta várt jó teljesítménnyel búcsúztunk a mellettünk egész évben kitartó szurkolóktól.

Kanárik–Legrand-
MetalCom-Szentes 6–4 (4–4)
Budakalász, 50 néző.
Legrand-MetalCom-Szentes: BÍRÓ – KONCZ, KAZÁN, KELLER, ERHARDT. Csere: KOVÁCS N., SZABÓ L., SZABÓ Á., RONTÓ, KOVÁCS K. (kapus). Játékos-edző: Koncz Zsolt.
A szentesi gólszerzők: Erhardt (2), Kazán, Koncz.
Gyors gólváltás után 4–2-re ellépett a Szentes, ám a hazaiak két hatméteresből – a jogosságukon lehetett vitatkozni – egyenlítettek. A második félidő hajrájában szerzett újabb két Kanárik-gól pedig eldöntötte a tét nélküli találkozót.
Koncz Zsolt: – A csapat mindent megtett, de ez is kevés volt a sikerhez.

További eredmények: Siklós–Berettyóújfalu 2–2, Cső- Montage–Abony 8–7, Aramis–Gödöllő 0–1.

A bajnokság állása

1. Gödöllő 26 20 1 5 157 – 87 61
2. Cső-Montage 26 15 3 8 153 – 106 48
3. Kanárik 26 14 5 7 137 – 108 47
4. Berettyóújfalu 26 13 7 6 110 – 78 46
5. Első Beton Szeged 26 11 5 10 116 – 92 38
6. Csömör 26 10 8 8 122 – 118 38
7. L.-M.-Szentes 26 10 7 9 96 – 89 37
8. Aramis 26 8 2 16 95 – 113 26
9. Abony 26 4 3 19 85 – 141 15
10. Siklós* 26 3 3 20 94 – 231 0

*A Siklós csapatától 26 büntetőpont levonva.


Csúri és a csapat

A szegedi csapatból Csúri megint vezéregyéniség volt. Két találatot szerzett, gólpasszokat adott, emellett a kapufát is telibe lőtte. A szentesi játékos-edző, Koncz Zsolt ezúttal azért nem tudott kiemelni senkit csapatából, mert mindenki nagyszerűen játszott, hajtott a győzelemért.