90 millió a madárinfluenza miatt elhullott libákértFelvétel a kedvencekbe

Eredetileg jóval kevesebbet kívántak fizetni

Blahó Gabriella
2007-04-17

A madárinfluenzával sújtott szentesi térségben leölt tizenháromezer libáért 90 millió forint kártérítést fizet az állam.

Kora tavasszal madárinfluenza söpört végig a Szentes környéki libatelepeken. Lapistón 3300, Ördöngősön pedig 9400 szárnyast öltek le a hatóságok emiatt. A jogszabályok szerint a megsemmisített állatok után kártalanítás jár a cégeknek: az állam a tényleges kárt köteles megtéríteni. A Csongrád Megyei Állat-egészségügyi Hatóság igazgatója, Szigeti Sándor lapunknak elmondta: eredetileg jóval kevesebbet kívántak fizetni a cégeknek, mint 90 millió forint. A kerületi főállatorvosi hivatalban meghozott határozat szerint a tótkomlósi vállalat ördöngősi telepén leölt állatokért legfeljebb 13,4 milliót, a budapesti cég lapistói telepén leölt libákért pedig 25 milliót ítéltek meg kártérítésként. Az agrártárca vezetője hagyta végül is jóvá a kártalanítás összegét, amely szerint a Komlósi Lúd Kft. 15, a budapesti Agro-Kolos Kft. pedig 74 millió forintot kap. Az utóbbi társaság esetében végül elfogadták a rendkívül magas összegre vonatkozó igényt.