Családi napközi – az ideális megoldás
Dátum: Március 21, szerda, 18:33:31
Téma: Rádió 7


Gombamód nőnek ki a földből a családi napközik Csongrád megyében.

A családi napközi egy manapság elterjedt gyerekmegőrzési forma, mégsem tudnak róla elegen. Ez a fajta képzés a 20 hetes és a 14 éves kor között lévő gyerekek számára alkalmazható. A napközi nyitásának előfeltétele egy tanfolyam elvégzése, melyben a gyermekekkel, szülőkkel való kapcsolatfelvétel módját tanulhatják meg a jelentkezők – mondta el ma délelőtti Napraforgó műsorunk egyik vendége, Ráczné Olasz Edit képzésvezető.
A gyermekfelügyeletnek komoly szabályai vannak: egy ember maximum öt gyermekre, míg két felnőtt hétre vigyázhat. A napközi akár otthon is kialakítható, így a gyerkőcök családtaggá válhatnak. A tanfolyamokra nagy igény mutatkozik, a jelentkezés feltétele a nyolc osztályos végzettség.

A családi napközi legnagyobb előnye a rugalmasság. Az én napközimben 0-24 óráig vehető igénybe a szolgáltatás, így a szülőknek nem kell aggódnia az esetleges késésük, késői elfoglaltságuk miatt – folytatta a bemutatást Erdőhátiné Bocskai Zsófia, a Szentesen működő Nyanyusháza Családi Napközi vezetője.
Mindenben tudunk alkalmazkodni a gyermekek igényeihez: egyénre szabott étrendet, személyes foglalkozásokat, közös leckeírást is meg lehet valósítani az intézményen belül. A mobilitás is nagy előny, hiszen ha kell, a család otthonában is vállalok felügyeletet – tette hozzá Erdőhátiné Bocskai Zsófia.





A cikk tulajdonosa: PROMENAD - a vidék hírportálja...
http://www.promenad.hu/

A cikk webcíme:
http://www.promenad.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=10743