Kétszázmilliós beruházás kezdődött SzentesenFelvétel a kedvencekbe

Csatornáznak a peremkerületben

Balázsi Irén
2007-03-07

Elkezdődött Szentes külső városrészében, Nagyhegyen is a csatornázás, amely mintegy 200 millió forintba kerül. A Hídépítő Zrt. nyerte el itt is a kivitelezést, amely a tervek szerint idén ősszel befejeződik.

A 2002-ben indult szentesi csatornaprogram a végéhez közeledik. A Hídépítő Zrt. az utolsó öblözetben, a város külső részében, Nagyhegyen is elkezdte a közelmúltban a kivitelezést. A viszonylag ritkán lakott peremkerületben megközelítőleg kétszáz ingatlanhoz viszik el a szennyvízvezetéket, amelynek hossza öt kilométer. Kocsis László, a csatornamű-társulat elnöke lapunk érdeklődésére azt is elmondta: a nagyhegyi városrészben mintegy 200 millió forintba kerül az építkezés, amely a tervek szerint idén ősszel fejeződik be. Kitért arra, hogy azokban az utcákban, ahol lefektetik a gerincvezetéket, még most is csatlakozhatnak a közműtársulathoz azok, akik eddig nem kötöttek szerződést a pénzintézettel.

A nagyhegyi városrészben is állami és önkormányzati forrásból, valamint lakossági befizetésekből épül ki a hálózat. Az önkormányzat korábban olyan konstrukciót talált ki, miszerint a háztulajdonosok havonta ezer forinttal járulnak hozzá a költségekhez. Nagyhegyen annyit változott idén januártól az eredeti elképzelés, hogy minden hónapban 1200 forintot kell fizetniük a családoknak a bankban bevezetett új rendelkezés miatt.
Ha Nagyhegyen befejeződik a kivitelezés, akkor a város különböző részein az elmúlt években elkészült vezetékekkel együtt 80 kilométer lesz a csatornahálózat hossza. Szentes egészét nézve mintegy ötezer ingatlannál fektették le a vezetéket a kivitelezők, ám eddig a lakók hatvan százaléka csatlakoztatta házát a szennyvízhálózatra.

A több mint hárommilliárd forintos beruházás a város legalacsonyabban lévő, belvizes részén kezdődött annak idején, s ott már nyolcvanszázalékos a csatornázottság. A városközponthoz közeli Somogyi Béla utcában az elmúlt év végén fejezték be a kivitelezést, s a háztartások mintegy húsz százalékát kötötték rá eddig a hálózatra. Szentes külső városrészeit – Kajánt, Lapistót és Magyartést – nem számítva megközelítheti a száz százalékot a csatornázottság, ha Nagyhegyen is végeznek a kivitelezéssel.