Elfogták az áldíjbeszedőket Hozzáadás a gyűjtőhöz
A szentesi rendőrök fiatalkorúakat csíptek fülön

Ajánlja a cikket? A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
| 2007-02-22 | Blahó Gabriella

Fiatalokból álló társaság csalt ki több tízezer forintot idős emberektől Szentesen. A csalók vízdíjbeszedőknek adták ki magukat – ám a rendőrök tetten érték és előállították őket.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
Az igazi vízdíjas igazolvánnyal jár. Fotó: Tésik Attila
A „csipet csapat" Szentes felsőpárti városrészében bukott le. A környéken lakók már jó ideje tudták, hogy a rendőrök nyomoznak a fiatalok után, akik díjbeszedőknek adva ki magukat, városszerte garázdálkodtak. Három fiatalkorú és három gyermekkorú együttesen követte el a bűncselekményeket – tájékoztatott Harkai István. A rendőr hadnagy lapunknak elmondta, a rendelkezésre álló adatok szerint negyvenezer forintot szereztek ezen a módon, a vizsgálat végére ez a szám természetesen még változhat. Az ismertté vált bűncselekmények száma sem végleges.

A gyerekek rendszerint sárga csekkel csöngettek be a házakhoz, ahol idősek laktak. Többnyire azzal fenyegetőztek, hogy kikapcsolják az áramot, elzárják a vizet vagy a gázt, ha a sértett nem fizet. Nem egyszer valóban ki is kapcsolták valahogy. A megfélemlített sértettek fizettek, ezután pedig megkapták a sárga csekk letéphető darabját. A csalás közben megosztották egymás között a „feladatokat": néhányan kinn álltak az utcán, hogy figyeljék az arra járó autókat, nehogy meglephesse őket a rendőrség.

A szentesi elkövetőket előállították, kihallgatásuk folyamatban van, előkerültek a csekkek is.
– Csekkel kizárólag a postán fizetünk – emlékeztetett Harkai hadnagy. – A szolgáltatóknak pedig késedelem esetén is kötelességük fizetési felszólítást küldeni.

Szentesen a vízmű munkatársai szednek személyesen díjat a fogyasztóktól, s csak azoktól, akik nagyon régóta nem fizettek – mondta Ikládi András műszaki vezető. A hiteles vízdíjas rendszerint egyenruhában jár, igazolványát pedig sohasem felejti otthon.


Továbbá:
Botrány a Nagy szentesi sportkönyv körül
Milliárdot költenek a kastélyra
Megvalósulhat Bubor Zoltán álma
Szentes a megye egyik legbékésebb városa
Egy év fogházat ért a szamárverés