|
|
Imre Ernő: Hiteles, amit írtam. Fotó:
Vidovics Ferenc | – Amit megírtam, az
hiteles, de a 88 éves emlékezőtehetségem korlátai között és a
terjedelmesség elleni küzdelem jegyében született a könyv – mondta a
szentesi könyvtárban rendezett bemutatón Imre Ernő. A nyugalmazott
református esperes, a város díszpolgára 1951 óta végzett
lelkipásztori munkájába enged betekintést legújabb művében, amelynek
azt a címet adta: Soli Deo Gloria – Egyedül Istené a dicsőség. A
kötet ötletgazdájának barátját és díszpolgártársát, Vági László
nyugalmazott apátplébánost említette.
A
küldöttség
Ám addig hosszú utat tett meg Imre Ernő,
akit 1951 októberében iktattak be a főtéri református
nagytemplomban. A szertartás végén felsorakoztak Imre Ernő
köszöntésére a hívek, közöttük egy negyvenes évei körül járó
parasztember. A csapdi gyülekezet gondnoka volt az illető, aki nem
tudott megszólalni a zokogástól. Azt mondta erre a szintén
elérzékenyült lelkész: „Köszönjük gondnok úr, mindenki megértette,
mit akart elmondani."
Ennek a jelenetnek aztán híre ment
Szentesen. Imre Ernő emlékezete szerint ez a pár szó olyan érdekessé
tette őt a városban, hogy aki még nem látta és nem hallotta
beszélni, mind arra törekedett, hogy megismerkedjen vele.
A prédikáció
A szép emlékei között
őrzi Imre Ernő 1956 októberét is. Az akkori református esperes csak
Ernő bácsival mert kimenni az utcára. – Nekem nem volt mitől félnem
– emlékezett a szerző. A lelkészi kör vezetőjeként összehívta a
társait, hogy beszéljék meg, miről prédikáljanak az október 23-át
követő vasárnapon. A többiek úgy vélték: nincs szükség prédikációra,
csak bibliaolvasás és éneklés legyen a szertartáson. Imre Ernő
azonban azt gondolta: segíteni kell az embereknek, hogy képesek
legyenek eligazodni, mi történik az országban.
A szószékről
Lukács evangéliumából hirdette az igét a lelkipásztor „a meggörbedt
hátú bibliai asszonyról", akivel csodát tett Jézus: a nő
felegyenesedett, és képes volt járni. Ezzel az igével hirdette Imre
Ernő, hogy Isten 1956. október 23-án kiegyenesítette a magyar népet
is. Egy esztendővel később, a forradalom és szabadságharc
évfordulóján azt kérték a hívek a lelkipásztortól, hogy ismételje
meg a tavalyi prédikációját.
A
kísérlet
A könyvben kitér Imre Ernő a beszervezésére
tett próbálkozásokra is. Az 1960-as évek közepén egy svájci üdülést
kapott jutalomként az egyháztól tudományos munkássága elismeréseként
a feleségével. Irénke útlevele két hét múlva meg is érkezett, ám az
övé nyolc hét elteltével sem. Kapott ellenben egy levelet a megyei
rendőr-főkapitányságról, ahová beidézték. Hazaszeretetről beszéltek
neki, ám az útlevélről egy szót sem. Mindez megismétlődött még
kétszer: Imre Ernő közölte a beszervezésével megbízott urakkal, hogy
ő titkos ügynöknek alkalmatlan. Azzal a ténnyel hozta összefüggésbe,
miszerint bárkiről hajlandó nyilatkozni, de csak akkor, ha az illető
is jelen van.
Később személyesen vitték el az úti okmányát a
rendőrségi vezetők a Kiss Bálint utcai parókiára azzal: ami történt,
félreértés volt. Mégis „betartottak" neki 1967-ben. Imre Ernő egy
rangos konferenciára volt hivatalos Olaszországba, ahol felkérték a
nagy tudású, több nyelven beszélő lelkészt előadást tartani. Ám a
hatóságok nem adtak neki szolgálati útlevelet, így az általa megírt
szöveget más olvasta fel.
|