Először állhat nő a megye élén Hozzáadás a gyűjtőhöz
Magyar Anna száműzné a politikai indíttatású vitákat

Ajánlja a cikket? A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
| 2006-10-12 | Bakos András

Most először kerülhet nő a megyei közgyűlés élére. A Picknél a stratégiai döntéseket készítette elő, ma nagyvállalati pénzügyi menedzsmentet tanít az egyetemen Magyar Anna, aki a Fidesz-frakció elnökjelöltje. Az a célja, hogy minél kevesebb legyen az új közgyűlésben a politikai indíttatású vita, szerinte a döntéseket szakmai alapon kell előkészíteni.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
Magyar Anna még nem viselt politikai tisztséget, de a közélet eddig is érdekelte. Fotó: Karnok Csaba
Bár nem viselt még politikai tisztséget, a helyi közélet eddig is érdekelte Magyar Annát. Volt és ma is van véleménye a közpénzeket érintő döntésekről. A munkája és eddigi életpályája révén Szegedhez kötődő, de Domaszéken élő gazdasági szakembert a ma tíz órakor megalakuló megyei közgyűlésen az elnöki posztra jelöli a Fidesz vezette jobboldali választási tömörülés.

Lapunk kérdésére azt mondta, bár a Fidesz iránti hűségéhez kétség nem férhet, szakmai szemmel közelít a megyei önkormányzati munkához. A mostani helyzetben ezt a hozzáállást tartotta kívánatosnak a párt is, ezért eshetett rá a választás az új frakcióban.

Zakar és Kovács

Magyar Anna arról egyelőre nem kívánt nyilatkozni, kik lehetnek a közvetlen munkatársai. A Fidesz-frakció tegnap estig még nem mondta ki a végső szót, de információink szerint két név került szóba az alelnökök személyét illetően. Zakar Péteré, aki az MDF korábbi szegedi elnöke volt. Tavaly májusban lépett ki a pártból, miután úgy találta, Dávid Ibolya elnök „a baloldal felé kacsingat". Most a Fidesz vezette tömörülés kistelepülési listáján a 9. volt. Kovács Kálmán pedig a városi lista 4. helyén szerepelt. Ő a korábbi és az azt megelőző ciklusban is tagja volt a megyei közgyűlésnek, utóbb a művelődési bizottság elnökeként dolgozott.

Magyar Anna eredeti szakmája matematikus, régebben informatikával foglalkozott, a Picknél is előbb ezen a szakterületen dolgozott. Majd tovább képezve magát közgazdasági osztályvezető lett, végül gazdasági igazgatóhelyettes. A tőzsdei folyamatok figyelése és az ide kötődő gazdasági kapcsolatok működtetése, a stratégiai döntések előkészítése is a feladatai közé tartozott. Három éve ment el a húsipari cégtől. Ma, amellett, hogy gazdasági szaktanácsadó, órákat ad az egyetemen, a negyedéveseknek nagyvállalati pénzügyi menedzsmentet oktat.

A megye egyik legnagyobb munkaadójának, a megyei önkormányzatnak az életét figyelte, van egy bizonyos rálátása az itt zajló folyamatokra, de ami ezek megítélését illeti, egyelőre időt kér. Hiszen kívülállóként más figyelni valamit, mint belülről. – Nem szeretem a kierőszakolt döntéseket, és az a célom, hogy a politikai indíttatású viták helyét a racionális döntés előkészítés vegye át – így fogalmazta meg ars poeticáját.


Továbbá:
Az eddiginél élhetőbb Tápét szeretne
Zajjal fogy az ingatlanérték
Nehéz meggyőzni a lapos gazdáit
Még igényelhető támogatás a gázra és a távfűtésre
Kistelepülések a ''hálón''