Megszűnt a csongrádi ÁNTSZ Hozzáadás a gyűjtőhöz
Érzékenyen reagáltak

Ajánlja a cikket? A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
| 2006-08-04 | Bálint Gyula György

Érzékenyen reagáltak Csongrádon, amikor kiderült, augusztus elsejével megszűnt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat itteni kirendeltsége. A rendszerváltás után több évig Csongrádnak is volt tisztiorvosa, s nyugdíjazása után a szentesi szervezet tagjaként, de itt dolgozott. A polgármester kéri: legalább ügyfélszolgálat legyen bizonyos napokon.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
Az intézményben eddig felügyelőként dolgozó Gyapjas Mihály érdeklődésünkre elmondta, ő már korábban nyugdíjas lett – de tovább dolgozott. A megszűnés révén most már megszűnt az állás: minden idejét a horgászélet szervezésének szentelheti. A csongrádi irodán egyébként mindössze ketten dolgoztak, bezárására – szerinte – már korábban is számítani lehetett.

Az egészségügyért felelős csongrádi alpolgármestert, Somogyi Árpádot meglepetésként érte a döntés, mert a szentesi tiszti főorvos, Tóth Gábor nemrég tájékoztatta a képviselő-testületet munkájukról, és akkor szóba sem került a csongrádi szolgálat felszámolása. Bedő Tamás, a város polgármestere a megyei tiszti főorvost arra kérte, hogy a régi helyen – amit a helybeliek megszoktak – a hét bizonyos napjain legyen ügyfélszolgálat.

Az ÁNTSZ megyei tiszti főorvosa, Kovács Ferenc a polgármester kérését megvizsgálja, tekintettel a helyiek érzékeny reakciójára is. A városi intézetek átszervezése még ebben az évben befejeződik, de az ügyek intézése nem lesz nehezebb, inkább javul, és szervezettebbé válik.


Továbbá:
Jó időt és ezreket várnak a Körös-toroki napokra
Takarodj! – írták a MIÉP elnökének
St. Martin nyitotta a csongrádi napokat
Kurucznak nem lesz jobboldali vetélytársa
Kiss István: a csongrádi sporttelep