Kerékpárút épül Szentes és Csongrád között Hozzáadás a gyűjtőhöz
Pályázaton nyert rá 165 millió forintot Szentes

Ajánlja a cikket? A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
| 2006-07-25 | Blahó Gabriella

Elkezdődött a Szentest Csongráddal összekötő kerékpárút építése a szentesi szakaszon. A 165 millió forintos beruházásra pályázaton nyerte a pénzt a szentesi önkormányzat. A munkálatok várhatóan szeptember elején fejeződnek be.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
Százharmincezer köbméter földdel erősítik meg a gátat. A töltésen fut majd a Szentest Csongráddal összekötő kerékpárút. Fotó: Vidovics Ferenc
Szentesen magasítják a töltést a tiszai feljárótól a hídig tartó szakaszon. Az előírások szerint mintegy 30-40 centiméterrel kell megemelni a gátat. A beruházás irányítója, Sáfrán Bálint elmondta, hogy 130 ezer köbméter földet hordanak a helyszínre. A kerékpárút a vízügyi és közlekedési szabályoknak megfelelően készül. Aszfaltból épül út a két kilométeres szakaszon, a hídon egyelőre – kerékpársáv nélkül – az autók mellett kell haladniuk a bicikliseknek. A közúti híd felújítása állami feladat, az a jövőben valósul meg – fogalmazott a szakember. A nyomvonalhoz tartozó szakaszon a Váradi Lipót utca és a liget között már elkészültek az építéssel.

A szentesiek a turisztikai szempontból vonzó Körös-torokba csak autóval tudnak eljutni, busszal vagy vonattal körülményes a közlekedés. Szezonban viszont kézenfekvőnek tűnik a kerékpár, hiszen a távolság nem túl nagy. Ezért a program megálmodói és kivitelezői számítanak arra, hogy az árvíz okozta károk helyreállítása és a kerékpárút megépülése után nem lesz akadálya a két város között az idegenforgalomnak – két keréken.

A szentesiek a szentesi oldalon, a csongrádiak a csongrádi oldalon építik az utat, amely mintegy három méter széles lesz, alkalmas az ellentétes irányú forgalomra is. A szentesi beruházás teljes költségvetése 165 millió forint, az összeg nagy részét pályázaton nyerte az önkormányzat a regionális operatív programból. A közbeszerzés keretében megbízott Hódút munkatársai hét végén is dolgoznak, közben felújítják a telefonkábeleket is. A kerékpárút építése harmonikusan illeszkedik a vízügyi hátóság árvízvédelmi munkáihoz, amelyre egymilliárdot adott az állam. A szakemberek azt mondják, hogy a Tisza-part képe őszre alaposan megváltozik.


Továbbá:
Rejtély Sebők Anikó halála
A strandokra menekültek
Már szentesi földben nyugszik Szeder Ferenc
Félkész lett Szentes
Újratemették Szeder Ferencet