Szobabútort ígértek a csipketerítőért A múlt század 30-as éveinek végén tanulta meg a csipkeverést Ajánlja a cikket? | 2006-07-13 | Balázsi Irén Még a múlt század harmincas éveinek végén tanulta meg a csipkeverést a szentesi Veres Gáborné, aki azt gondolta: a kézimunkázás biztos megélhetést nyújt majd számára. Ám a szegény emberek lakta vidéken kevesen engedhették meg maguknak, hogy értékes kézimunkával díszítsék otthonukat. A nyolcvannégy éves Terike néni is csak akkor teríti fel a mesterremekeit, ha kedves vendéget vár. Szívesen átadná a csipkeverés tudományát a szentesi Veres Gáborné. Fotó: Balázsi Irén A vert csipke a szentesi táj jellegzetes darabja, olyan érték, amelyet kár lenne veszendőbe hagyni. Veres Gáborné Vass Terézia kezéből terítők, gallérok és más kézimunkák százai kerültek ki, az értékük felbecsülhetetlen. Azt meséli a 84 éves Terike néni, hogy 1938-ban a polgármester hirdetett egy csipkeverő tanfolyamot a városházán. Így akarta munkához és megélhetéshez juttatni a családokat. Máig emlékszik az idős asszony arra, hogy Csokonai Vitéz Etelkától sajátította el a csipkeverés fortélyait. Azt viszont nem tudja, hogy a magyar irodalom kiemelkedő alakjának leszármazottja volt-e a tanfolyamvezető. Ám nem is ez a lényeg, hanem az: jól megtanította a lányokkal, asszonyokkal, hogyan kell az orsókkal a gombostűre verni a cérnát. Terike néni még most is úgy bánik a fababákkal, hogy az ember alig tudja követni kezének mozdulatait. Csak azt látja, csodaszép motívum bontakozik ki a párnára rögzített minta alapján. Közben az is kiderül, hogy minél vékonyabb a cérna, annál értékesebb a csipke. A főleg földművelésből élő szentesieknek azonban nem volt pénzük az ilyen drága darabokra. – Az úri házaknál volt divat vert csipkét rakni a bútorokra – emlékezik Vass Terézia. Ezért nem tudott a kézimunkázásból megélni, előbb a Kontaktánál, majd a Barnevállnál vállalt munkát. Azt mondja Terike néni, hogy a csipkéit többnyire saját magának és ajándékba készítette. Az egyik darabhoz különösen ragaszkodik. A nagy kerek terítőnek ugyanis története van. Fiatal volt még, amikor a fővárosban megoperálták a lábát. Később hazaengedték a kórházból, s akkor kezdett a terítő készítéséhez. Jól emlékszik arra, hogy az édesanyja reggelente kivitte őt a Bercsényi utcai házuk teraszára, és ott forgatta a faorsókat a cérnával jobbra meg balra. Délben ebédeltek, majd estig verte a csipkét. Ehhez a munkához egyébként tavasszal kezdett hozzá, és karácsonyra készült el a terítővel, amelyet fájdalomdíjnak emleget. Azt mondja: amikor ezt a csipkét verte, nem érezte, hogy fáj a lába. Nem válna meg semmi pénzért a szentesi könyvtárban szeptemberig nyitva tartó kiállításon is látható kézimunkájától. Pedig ígértek már érte akkora összeget is, hogy abból egy új szobabútort is vehetett volna. A szekrényben tartja Vass Terézia az értékes csipkéket. Csak akkor teríti fel azokat, ha kedves vendéget vár. Azt is említi Terike néni: akinek megtetszenek a terítői, szívesen megtanítja vele a szentesi csipkeverés fortélyait. Mint tette azt vele annak idején Csokonai Vitéz Etelka.