|
Vakációóó!!! Fölszabadult
csatakiáltásként hangzik az utolsó tanítási napot lezáró szó. Így
szokás ezt gondolni és mondani. Pedig most nem egyöntetű a vakációs
öröm.
A (nem pedagógus) szülőket általában kitöri a frász, ha
látják és hallják a szünetre fölhívó jelet. Mert nincs az a
munkahely, amely olyan hosszú szabadságot engedélyezne, mint amivel
le lehetne fedni az iskolai szünet időtartamát. Márpedig a
legfeljebb kéthetesnek engedélyezett családi nyaralás előtti és
utáni napok leckéje – „Mi legyen a gyerek(ek)kel?" – nagyon nehéz
feladvány.
Az édes és gyógyító semmittevés helyett nem egy
gyerek tanul, tanul és tanul – a szünidőben is. Az egyik azért, mert
a tanévben nem fejezték be a tananyagot, pedig az érettségi mint
határidő nem csúsztatható a végtelenségig. A másik azért, mert a
szeptembertől júniusig tartó zsúfoltságban nem jutott ideje
elmélyülni kedvtelésében – mondjuk a zenetanulásban vagy a
lovaglásban. A harmadik azért, mert számára felfoghatatlanul nagy és
mély tó a tananyag, ezért ismét megpróbál átevickélni rajta – az
őszi pótvizsgáig. A negyedik azért, mert enged a szülői akaratnak:
nyelvtanulással, kézművességgel, KRESZ-vizsgával hasznosítja a nyári
szabadidőt. Az ötödik táborról táborra jár, mert a szülők dolgoznak,
a nagyszülők távol laknak, és felügyelet nélkül mégsem maradhat a
kicsike tizenegy vakációs héten át!
A példákból adódik a
következtetés: a tanév rövidebb, a tanulnivaló több – mint ami
ésszerű, vagy mint ami más uniós országokban szokás. A tanárok
megközelítése persze más. Az idegőrlő tanítás utáni, jól megérdemelt
pihenésüknek örülni szoktak. De a most előttük álló nyári hónapokra
sötét árnyékot vet az ősztől várható megszorítások híre. A tanévzáró
értekezleten, az ünnepélyen is egymásra sandítva latolgatják: „Kit
bocsát el az igazgató?", „Mely iskolákat vonja össze, zárja be a
város?", egyáltalán: „Ki lehet jönni a fizetésből az áremelések
után!?" Meg se hallják a fölhívást: „Vakációóó!!!"
|