Szentesi vérellátó: nem szünetel a véradás


Bár megegyezés született a szentesi vérellátó átszervezéséről, a véradásszervezést azonban ez egyelőre nem befolyásolja.

A szentesi vérellátóban az eddigi gyakorlatnak megfelelően – azaz kedden és szerdán 8 és 12 óra között várják a véradókat, sőt kedden a szentesi polgármesteri hivatal kistermében kiszállásos véradást is meghirdetnek – tudtuk meg Szekeres Veronikától, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) régióigazgató főorvosától.

Amint arról a Weborvoson beszámoltunk, a korábbi hetekben bizonytalan volt a szentesi vérellátó jövője, mígnem a napokban az érintett felek megegyeztek: a véradóállomást valószínűleg augusztustól immár nem az OVSZ, hanem a megyei önkormányzat által fenntartott szentesi kórház működteti majd.

A régióban egyébként Szegeden, Kecskeméten, Békéscsabán, Orosházán és Gyulán az intézetekben minden nap várják a véradókat. Makón szerdán és csütörtökön, Hódmezővásárhelyen pedig kizárólag csütörtöki napokon szerveznek intézeti véradást.
A régióban dolgozó véradószervezők a napokban hétfőn a szegedi bíróságon, az endrődi közösségi házban és a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Klubházban, kedden egyebek mellett a kecskeméti Gall-Foord Kft.-nél, a maroslelei idősek napköziotthonában és a dombegyházi művelődési házban várják a donorokat. Szerdán az Országos Mentőszolgálat szegedi központjában, a vásárhelyi porcelángyárban, csütörtökön a többi között a Bács-Kiskun megyei Csólyospáloson és Kömpöcön, pénteken például a kecskeméti Repülőkórházban, míg szombaton Petőfiszálláson számítanak a véradók felajánlkozására.



2006-05-28 14:36 Forrás: Weborvos B. Papp László


Kapcsolódó cikkek:
   Nyilatkozatháború a szentesi vérellátóról
   Megszűnik vagy sem a szentesi vérellátó?
   Továbbra is pengeélen a vérellátó sorsa
   Szentesi vérellátó: megoszthatják a feladatokat
   A kórház része lesz a szentesi vérellátó