"A gyermek,
akit szültél tíz fontot nyom. Ebből nyolc font víz, a többi egy
maréknyi szén, nitrogén, kén, foszfor, kálium és vas. Így tehát
nyolc font vizet és két font hamut hoztál a világra. És ennek a te
gyermekednek minden cseppje valaha egy felhő párája, hókristálya –
köd, harmat, forrás vagy egy városnyi szennyvíz csatornavize volt."
A gyermek, akit szültél tíz fontot
nyom. Ebből nyolc font víz, a többi egy maréknyi szén, nitrogén,
kén, foszfor, kálium és vas. Így tehát nyolc font vizet és két font
hamut hoztál a világra. És ennek a te gyermekednek minden cseppje
valaha egy felhő párája, hókristálya – köd, harmat, forrás vagy egy
városnyi szennyvíz csatornavize volt. A szén és nitrogén minden
atomja valaha milliónyi különböző vegyület része volt.
Te
csak összegyűjtötted azt, ami már megvolt...
És az emberek
milliói között mit is hoztál a világra? Egy szalmaszálat, egy
porszemet, egy semmit. Olyan elesett, hogy még egy baktérium is
megölheti, amely olyan kicsiny, hogy ezerszeres nagyításban is csak
pontnak tűnik a látómezőben. Ez a semmi azonban hús-vér testvére
a tenger hullámainak, a viharnak, a villámnak, a Napnak és a
Tejútnak.
Ez a porszem testvére a búzakalásznak, a fűnek, a
tölgynek, a pálmafának, a sárgarigófiókának, az oroszlánkölyöknek, a
csikónak és a kiskutyának. Van benne valami, ami érez,
vizsgálódik, tűr, vágyik, örül, szeret, bízik, gyűlöl, hisz,
kételkedik, vonz és taszít. Ez a porszem gondolataival mindent
átfog: a csillagokat és az óceánokat, a hegyeket és a
szakadékokat.
És mi lenne a lélek tartalma, ha nem a
világmindenség, csak dimenziótlanul?