Pótolják a kipusztult tölgyfákat
Védetté nyilvánították a Hősök erdejét Szentesen
Ajánlja a cikket?
| 2006-04-11 |
Helyi védelem
alá vette a szentesi képviselő-testület a Hősök erdejét, amelyet
1933-ban telepítettek az első világháborúban elesett katonák
emlékére. Az idén elkezdik a kipusztult tölgyfák pótlását, amelyre
három év alatt tízmillió forintot fordít az önkormányzat.
Négyszáznál is több tölgyfát ültetnek majd
el az emlékparkban Fotó: Tésik
Attila
Védetté nyilvánította a
szentesi önkormányzat a Hősök erdejét. Ennek telepítéséről még
1921-ben hozott határozatot az akkori képviselő-testület azzal a
kitétellel: az első világháborúban elesett valamennyi szentesi
katona emlékére ültessenek egy-egy tölgyfát. A kezdeményezés
1933-ban valósult meg, így 2008-ban lesz 75 esztendős a kegyeleti
park. Az évfordulóra a város eredeti állapotának megfelelően tervezi
helyreállítani az erdőt. Mint arról beszámoltunk lapunkban, az idők
múlásával sok fa annyira tönkrement, hogy a szakemberek véleménye
szerint ki kellett szedni azokat.
A városi főkertész,
Baloghné Berezvai Csilla lapunknak elmondta: három év alatt pótolják
a kivágott több mint négyszáz tölgyfát. Előtte azonban még az idén
nyáron eltávolítják a földből a tuskókat, és ősszel elkezdik a
telepítést. A kipusztult fák helyére hároméves, földlabdás tölgyek
kerülnek majd. A terveknek megfelelően 2008-ra már mind az 1015
elesett katona emlékét ismét őrzi egy-egy tölgyfa. A Hősök erdejének
helyreállítására tízmillió forintot fordít a város.
Az
elképzelések között szerepel környezetbarát anyagból utak
kialakítása is a parkban, hogy az év minden szakában sétálhassanak
ott a helybeliek és a turisták.