Bozóki tematikus turistautat javasol Hozzáadás a gyűjtőhöz
Makó vonzerejét Páger, Galamb József is növelheti

Ajánlja a cikket? A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
| 2006-04-01 | Szabó Imre

A gyógyvízben rejlő lehetőségekről és a szegedi kerékpárút folytatásáról is szólt a csütörtöki makói turisztikai konferencia. Bozóki András miniszter szerint a kulturális értékek egyre vonzóbbak a turisták szemében, és ezzel a lehetőséggel érdemes élni Galamb József és Páger Antal szülővárosában is.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
A tanácskozást a város polgármestere, Buzás Péter nyitotta meg, aki többek között elmondta: részben már megnyert, részben ezután benyújtandó pályázatok révén a város szeretné felújítani és bővíteni a fürdőt, rendbe hozni a Maros-partot, ezenkívül megépítenék a szegedi kerékpárút folytatását is. Az elképzelések megvalósításában az önkormányzat partnerként számít az idegenforgalomban érdekelt helyi vállalkozásokra is.

A kultusztárca vezetője a Makó és Térsége Fejlesztési Kht., illetve a helyi Tourinform-iroda által szervezett tanácskozáson arról beszélt, hogy a turizmusban a kultúra is egyre nagyobb szerepet kap. Amióta szinte mindenkinek van autója, sőt a repülőutak is olcsóbbá váltak, egyre többen keresnek fel hosszabb-rövidebb időre egy várost vagy térséget kulturális értékei miatt. Ehhez persze érdekessé, vonzóvá kell tenni a vidéket – hangsúlyozta Bozóki András. Ennek egyik módja lehet például a tematikus turistautakhoz való csatlakozás – Makó esetében erre jó példa a Bartók-útvonal, de ugyanígy ki lehet használni József Attila, Galamb József vagy Páger Antal vonzerejét.

A konferencia végén a szervezők pazar gasztronómiai bemutatóval demonstrálták: mi lehet még érdekes, különleges Makón és a környező falvakban az ide látogatónak.


Továbbá:
A Dégáz is visszatért Makóra
Új játszóteret avattak
Ötméteres lesz a Maros Makónál
A város fizeti a részlet felét
Állomás téri napot tartottak Makón