Szegedi hírek
Nyomtat
Ablak bezárása
Sikeres a Mednyánszky tárlat
Munkatársunktól   2006 február 17, péntek  
Eddig háromezren látták a Móra Ferenc Múzeum Mednyánszky tárlatát, mely március 26-ig tekinthető meg. Ezután Szentesre utazik a kiállítás, ahol május végéig látogatható majd.

A tavalyi év azonos időszakában csak fele annyi látogató fordult meg a szegedi Móra Ferenc Múzeumban, mint ahányan most, a Mednyánszky kiállításon, jelentette be Vörös Gabriella, ez is igazolja a tárlat sikerét, állította az igazgatónő.
Eddig több mint 3 ezren voltak kíváncsiak a tárlatra, amely egészen március 26-áig tekinthető meg Szegeden. Ezt követően ugyanis Mednyánszky 20 olajfestményből és 8 grafikából álló kiállítását átviszik Szentesre, ahol a Koszta József Múzeumban láthatják, április 7-től egészen május végig.
Vörös Gabriella igazgató bemutatta a festő műveiből készült katalógust is, amelyet szinte nyomtatási áráért kínálnak, mint mondta igen kedvezményesen. A Mednyánszky-katalógus tartalmaz 3 szaktanulmányt is a festő munkásságáról, a Szlovák Nemzeti Galéria kutatóinak tollából. A katalógus címképe Alkony néven ismert, ezt a szlovákok sokkal líraibb szavakkal fejezik k: A holdfényben úszó erdőszél.

Ablak bezárása