|
Az országban az elsők között nyitotta
meg kapuit Szentesen a kistérségi feladatokat is ellátó gyermekek
átmeneti otthona. A szaktárca illetékese is ott volt ősszel az
intézmény avatási ünnepségén, ahol nem győzte dicsérni az
önkormányzati szakemberek példaértékű munkáját. Azt emelte ki, hogy
nem hagyják magukra a krízishelyzetbe került édesanyákat a
gyermekükkel, hanem a kezüket nyújtják nekik, hogy sikerüljön talpra
állniuk. Nem kis anyagi áldozatot is vállalt a város és a kistérség
azért, hogy a bajba jutott anyukák nyugodt körülmények között, és
nem utolsósorban kulturált helyen foglalkozhassanak gyermekükkel.
Az ízlésesen berendezett otthonban van nagy társalgó,
teakonyha, a lakószobákat kis előtér választja el egymástól. Ez
utóbbit azért alakították így ki, hogy ha az anyuka egyedül akar
lenni a csemetéjével, akkor magára csukhatja az ajtót, és senki sem
zavarja őket. A gyerekek naponta ötször étkezhetnek, a nagyobbak
iskolába járnak, az édesanyák meg dolgoznak, már akinek van
állása.
Meg akartuk tőlük kérdezni, mi vagy ki elől
menekültek az átmeneti otthonba, s mit szólnak ahhoz, hogy az
önkormányzat nem hagyja magukra őket a nehéz helyzetükben.
Fotóriporter kollégánk képet is készített a gyerkőcökről, hogy
megmutassuk olvasóinknak, milyen jól érzik magukat új otthonukban.
Ám az anyukák nem járultak hozzá a felvétel megjelenéséhez, mondván:
mekkora szégyen lenne, ha az ismerősök meglátnák, hová jutottak.
Persze a nevüket sem adják a beszélgetéshez, mert személyiségi jogok
is vannak a világon.
Csakhogy az ő történetük nem csupán
magánügy, hanem közügy is olyan értelemben, hogy a közösség pénzéből
került tető – ha átmeneti időre is – a fejük fölé. A jelenlegi
helyzetüket pedig nem kellene szégyellniük, mondom még akkor is, ha
demagógiának tűnik, mert bárki életében adódhat családi konfliktus.
S ha ott van az önkormányzat, amelynek szakemberei nemcsak nyugodt
légkört teremtenek számukra a gyermekük neveléséhez, hanem még
ügyes-bajos dolgukat is segítenek megoldani, azt nem szégyellni
kellene, hanem örülni neki. S ezt az örömöt illene megosztani
másokkal is. De hogyan venné az ki magát, ha azt írnánk, N. K. és T.
P. köszöni a gondoskodást? Hiszen a bűnözőket szokás ilyen formában
emlegetni, ezek a szerencsétlen nők viszont nem ebbe a kategóriába
tartoznak.
|