Boksz: telt ház lehet Szentesen
 Öt címmérkőzés vár a szurkolókra szombaton

Ajánlja a cikket?  A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
       | 2005-10-27 | Mádi József

Az előzetes várakozásoknak megfelelően úgy néz ki, ismét telt ház előtt lépnek ringbe szombaton 16.30-tól a szentesi Dr. Papp László-sportcsarnokban az újabb nemzetközi bokszgála résztvevői.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
– Jól fogynak a jegyek a szombati bokszgálára, így várhatóan telt ház lesz Szentesen – tudatta lapunkkal az esemény főszervezője, az egykori ökölvívó magyar bajnok, Bertók Róbert (képünkön). A fiatalembertől azt is kiderítettük, hogy ugyan lehet még elővételben kapni a tikettekből (a két hely: Szeged, Proko Travel iroda, Kígyó utca 1., illetve Szentes, sportcsarnok), ám érdemes sietni, mert már csak korlátozott számban kaphatók.

Ami pedig a programot illeti: az események sora 16.30-kor kezdődik színvonalas kick- és thai-box mérkőzésekkel, méghozzá az ISKA szövetség szabályrendszere szerint magyar és osztrák versenyzőkkel. A boksztalálkozók 18.30-kor indulnak, és érdekesség, hogy mind az öt összecsapás címmérkőzés lesz.

Nagy Hóhér József (mérlege: 11 meccs, 11 siker) nemrég váltott súlycsoportot, és néhány hete hivatalosan is lemondott az EBA középsúlyú Eb-címéről. A bokszoló ugyanezért a titulusért küzd majd, ám ezúttal nagyközépsúlyban, ellenfele pedig az angol – sheffieldi – Danny Thornton (18 siker, 9 vereség, 3 döntetlen) lesz.

A WIBF betöltetlen kislégsúlyú vb-címéért öklözik Szentesen Miló Viktória, akinek orosz rivális jutott Anastasia Toktualova személyében. AZ EBA szervezet nagyváltósúlyú Európa-bajnoka, Kovács Vipera Attila (14, 1, 0) kemény kihívót kapott a szenegáli születésű, francia állampolgárságú, de Las Vegasban élő Mamadou Thiam személyében. A gall eddig 42 győzelméből 39-szer idő előtt végzett ellenfelével, és csak négyszer kapott ki.


Magyar címmeccsek

Végül két magyar bajnoki címmeccs: cirkálósúlyban szintén betöltetlen az első pozíció, ezért bokszol majd Rubin Olivér (13 siker, ebből 12 KO/TKO, 1 vereség) és az amatőrként olimpiai bronzérmes, 37 éves Béres Zoltán (25, 26, 2). A félnehézsúlyú bajnoki címért lép kötelek közé Popovics Tamás (17, 3, 1), valamint Halász Gábor (17, 8, 0).