Nem lennének mártírok a diákok  A hazafiasság írott szó és tananyag Ajánlja a cikket?         | 2005-10-22 | Blahó Gabriella Nincs olyan ügy, melyért ma fegyvert ragadva kellene az utcán küzdeni, a szabadság megélhető keretei között lehet tanulni, és ez jó – vélik a szentesi gimnazisták. A város 56-os mártírjának emléktáblája előtt is tisztelegnek a negyedikesek, akiknek közvetlen emlékeik nincsenek a forradalomról – a hazafiasság és társadalmi igazságok keresése számukra egy következő lecke a tankönyvben. Kegyetlen idő lehetett a diktatúra – mondják a szentesi gimnazisták Fotó: Tésik Attila Az 1956-os forradalmat történelmi tanulmányaik során még nem vették a végzős gimnazisták, akik ezért elsősorban áttételesen alkotnak csak képet egyelőre a fél évszázaddal ezelőtti korszakról. A lányok és fiúk elmondták, megnézték a Nagy Imre életútjáról készült Mészáros Márta által rendezett filmet, és megdöbbentek. Hogy milyen kegyetlen korszak volt ez! Az elborzasztó és torokszorító történések a mai békés időkben szinte valószínűtlennek tűntek számukra, Buzek Vera egyik legjelentősebb filmélményének nevezte ezt a mozit. Az októberi napokról természetesen hallanak minden évben az iskolai ünnepségeken, ezzel kapcsolatban pedig megállapították, hogy jóval kisebb az irodalma, mint a '48-as forradalomnak. A Piros a vér a pesti utcán című költeményen kívül nyilatkozatok és újságrészletek, a miniszterelnök beszéde használható fel a méltó megemlékezéshez. A forradalom történéseinek szentesi vonatkozása, mondják a diákok: a Horváth Mihály Gimnáziumban tanult Brusznyai Árpád, aki a '56-ban bölcsésztanárként Veszprémben lett a forradalmi bizottság elnöke, s nagy szerepe volt a vérontás megakadályozásában. Brusznyait 1958-ban kivégezték, előtte egy cellában töltött el hosszú időt nyíltan vállalat szabadságeszményéért Göncz Árpáddal, aki köztársasági elnökként avatta fel egykori rabtársa emléktábláját Szentesen 1991-ben. Ezek az események jelentenek halvány kötődést a forradalomhoz. Egyedül Nagy-Mélykúti Gergőnek beszéltek a Vajdaságban élő nagyszülei arról, hogy '56-ban sűrűn hallgatták a rádiót, bíztak abban, hogy Magyarországon nagy változás lesz és a délvidéki magyarok újra az anyaországhoz tartozhatnak majd. Tudjuk, ez nem így lett – mondja a fiatalember –, de mégsem volt érdemtelen az öntudat lázadása. Szőri András szerint a forradalom nélkül a hatvanas, hetvenes években nem alakult volna ki a puha diktatúra, melyben hozzávetőleg szabadon lehetett élni, és az ország a külföld szemében a legvidámabb barakk benyomását keltette. A diákok úgy látják, ma nincs olyan ügy, amiért az utcára kellene vonulni, s fegyvert ragadva kellene küzdeni az igazságért. Amikor arról kérdeztem őket, mit gondolnak azokról a fiatalokról, akik hozzájuk hasonló korban életüket áldozták a szabadságért, a válaszuk ez volt: a kérdés puszta feltevés, mert őket nem éri ehhez hasonló kihívás. A legtöbben azt mondták, nem lennének mártírok. Tóth Dóra fogalmazta csak meg, hogy ilyen helyzetben a fiatal döntését alapvetően befolyásolja a neveltetése: ha a szüleitől azt hallotta otthon, hogy a hazafiasság és a szabadság védeni való érték, akkor valószínűleg anyai és apai hozzájárulás nélkül is utcára megy. Ő valószínűleg ment volna a pesti srácokkal. A születésébe hamvadt forradalomra, mint különösen bátor emelkedésre gondolnak, ami az emberi méltóság lázadásaként mutatkozott meg. Ez az október olyan lehetett, mint egy hajnal, amely éjszakában folytatódik – fogalmazta meg egyikük. A diákok ezt a leckét is megtanulják majd, szerintük ugyanis tanulmányaik révén élhet tovább október üzenete a nemzet kollektív emlékezetében.