Böjte Csaba a szeretet nagy erejéről Szentesen  Összegyűjtötte az utcagyerekeket a dévai szerzetes Ajánlja a cikket?         | 2005-02-19 | Balázsi Irén Az erdélyi és a moldvai csángó gyerekeknek gyűjtött Szentesen adományokat Böjte Csaba ferences szerzetes. Azt vallja az atya, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt az életben maradásra. Az Év embere címmel kitüntetett dévai (Erdély) Böjte Csaba azt vallja, hogy mindenkinek esélyt kell adni a boldogulásra. Fotó: Vidovics Ferenc Az éhhaláltól menti meg a gyerekeket a Magyarországon tavaly az Év emberének választott Böjte Csaba ferences szerzetes. A dévai árvák gyámolítója és a moldvai csángók segítője a maga egyszerűségével kimondhatatlan hatással van az emberekre. A szentesi látogatásakor a minap szűnni nem akaró tapssal köszöntötték az atyát, aki azért érkezett a városba, hogy adományokat gyűjtsön a pártfogoltjai taníttatására. A ferences szerzetes több mint egy évtizede szemelte ki magának a rossz állagú dévai kolostort, amelyet a saját erejéből újíttatott fel. Aztán összegyűjtötte az állomásokon kolduló, utcákon csellengő gyerekeket, akiket bevitt a romos kolostorból kialakított árvaházba. Azóta Romániában és Magyarországon is adományokat fogad el az atya azért, hogy taníttatni tudja a rászorulókat. Böjte Csaba ugyanis azt vallja: meg kell adni az esélyt mindenkinek a boldogulásra. Sokszor megtapasztalta az árvák megmentője, hogy ha eléje került egy rossz gyerek, ő képes volt kihozni belőle a jót. A székelyföldi Lacikát gyerekfejjel hozta világra az anyja, aki később férjhez ment, lett még három babája, s az elsőszülött fiú tehernek bizonyult. Lacit a nagymama nevelte, ám amikor az asszony meghalt, egyedül maradt az unoka. Böjte Csaba a fiatalkorúak börtönéből hozta ki Lacit. Az árvaházban derült ki róla, hogy bár betöltötte a 12. évét, még nem tudott olvasni. A fiatalabb gyerekek ezért csúfolták, Laci pedig a megtépázott tekintélyét seprűnyéllel próbálta helyreállítani. Csaba atya azonban imádkozott érte, majd arra kérte a gyerekeket, hogy legalább egymást ne bántsák, hiszen mindannyian szenvedtek már éppen eleget. A fiú azóta megemberelte magát, és a szerzetes a tíz legjobb barátja között említette. Az atya mindenesetre számtalanszor bebizonyította: képes „kiszeretni a jót" az utcagyerekekből, a kis csirkefogókból is. Attól függ a magyar nemzet jövője is, mondja, hogy egymásból kihozzuk-e a szeretetet. Böjte Csaba úgy véli, hogy a nemre igennel kell válaszolni, a rosszra meg jóval. A moldvai csángóknak iskolát kell építeni, amely épületnek – mint fogalmazott – lehet bal és jobb szárnya. A felnőttek egyébként sokat tanulhatnának a dévai árvaház lakóitól, akik mindig jókedvűek. Csaba atya szerint aki egyszer járt már közöttük, biztosan felkeresi őket megint, mert a gyerekeket levakarni sem lehet az illető nyakából. A szerzetes úgy véli: a Kárpát-medencében élő magyaroknak az Európai Unióban lehetőségük lesz az összetalálkozásra. Ezen állítását azzal egészítette ki, hogy nem azért mondta, mert valaki lefizette. Ám az összetalálkozáshoz az kellene, ha meg tudnánk fogni egymás kezét.