Dögök a pincében, tárlat a föld alatt  Szabó Csaba meghökkentő kiállítása Szentesen Ajánlja a cikket?         | 2005-01-05 | Blahó Gabriella A szentesi fiatal alkotó művészete mindenkitől eltér. A kifeszített állattetemek siratója mélységes sötét pincébe vitte le a munkáit, a borzalom és az emelkedettség egymással elegyített érzete elvezet a megértéshez. Szabó Csaba hosszú évek óta alkot, de most megérkezett: a föld alá való anyagokat a föld alatt foglalta keretbe. A keretben kipusztult fa kérge látható. Háttérben az alkotó, Szabó Csaba Fotó: Tésik Attila Amint kinyílik a szentesi Árkád Galéria alatti pince ajtaja, és a levezető lépcső korlátja láthatóvá válik, a tárlatlátogató előbb nem akarja megfogni azt: a falon sorban egymás mellett képkeretbe helyezett békatetemek sorakoznak lefelé. Az első pillanatokban előtör az undor, később a kíváncsiság. A legalább négyszáz négyzetméteres alagsorban farácsos rekeszek között barangolva rengeteg alkotás tűnik fel gyenge fényben, melyet a sötét tégla amúgy is elnyel. A kiállítás helyszíne és tartalma kriptára emlékeztet, börtöncellákkal tagoltan. Doh árad a falakból, és tárlatlátogatás közben érdemesnek tűnik emlékezetben tartani, merre is van a kijárat. A református egyház épületének pincéje a város főterén található. Szabó Csaba két hétig talicskázta ki a szemetet, míg létrehozta a számára legmegfelelőbb teret. Az ifjú művész kiállított már több helyszínen a föld felett, de most megérkezett. A hozzá való viszonyulásra eddig a borzalommal vegyes udvariasság lehetett csak leginkább jellemző, amint a fiatalember képben és szóban, társaságban beszélt az üzenetéről. A létezés áldozatainak állít emléket, foglal keretbe állati tetemeket, békákat, denevéreket és sünöket – az alacsony rendű élőlények Krisztus keresztjének formájában nyerik el a végső kompozíciót. Az egyházközség vezetője, Kovách Péter református lelkész előbb a műteremben maga győződött meg arról, hogy Szabó Csaba nem gyalázza a keresztet. A fiatalember úgy jellemzi beszélgetésüket, melyen az egyházi ember megértette az ő üzenetét, olvasatát a megváltásról. A pincében ezért kaphatott helyet. A termek a fából készült rácsok miatt rekeszek benyomását keltik – egyikükben csak órák járnak, a mutató ketyegése hallható a csendben. Balra tekintve Jézus alakja dohányfüsttől megfeketedve némán tekint a belépőre. A mellbevágó élmény máris ott tartja a tárlatlátogatót. A barátai által Csabó Szabának nevezett alkotó az utolsó előtti perceket számolja. Azt mondja, ami úgyis a föld alá került volna, annak igyekezett méltó megformálást adni. Szerinte a bolygón az élet veszélyben van. Értői szerint a megváltás előtti másodpercet örökítette meg. Azt a pillanatot, amikor még adódik az utolsó esély. A felső erők nélkül ez már nem megy. Az imádságban az szerepel, hogy Isten ne vigyen a kísértésbe, itt viszont világossá válik: ha hívják, ott is elérhető. Ebben nyilvánul meg a lehetőség a végtelenre, melyben az újrakezdés, a sérülékeny természet újjáéledése elképzelhető lesz. Mindaddig, amíg ellentétesen cselekszik az ember, persze nehéz. Szabó Csaba kertész, kenyerét nem a művészetével keresi. Egyelőre nem sokan vásároltak tőle, de készül erre. Látogatóinak száma legalább nyolcszáz. Az önálló kezdeményezésből létrejött kiállítóhelyre a szomszéd nagyvárosokból is érkeztek, de a szentesi iskolák diákjai tanáraik irányítása mellett csapatostul keresik fel a pincét. Január végéig még meg lehet nézni a tárlatot, ahol Csabó Szaba szinte valamennyi munkája látható.