Dr. Tóth Gyula - mesteredzõ (Szentes)

A jó testi adottságai fiatal kora ellenére párosulnak a jó szellemi képességekkel és a rutinnal. Több OB. I-es mérkõzésen sokkolta az ellenfelet (Honvéd. BVSC, stb.). Kemény céltudatos munkával ezen tulajdonságait folyamatossá teheti.

 

Fülöp Tibor

Tamás szemtelenül fiatal, kora ellenére nagyon határozott és magabiztos a mérkõzéseken. Átlagon felüli helyezkedõ képességgel rendelkezik. Céljai megvalósításáért igen keményen dolgozik, akár túlórában önmagától is. Igazi csapatember a vízben és a szárazföldön egyaránt. Szereti ezt a sportágat. Erre utal az is, hogy a vizilabdával kapcsolatos játékokban (pl.: kiszorító), bajnokságokon (pl.: stranvízilabda), eseményeken (pl.: EB) mindig lehet találkozni vele. A hibáiról írjanak az ellenségei, ha vannak hibái vagy ellenségei.

 

Kádár József - edzõ, aki 8 évig volt közvetlen nevelõje

Horváth Tamás, a szentesi utánpótlás nevelés egyik gyöngyszeme. Számos nagyon jó vízilabdás kikerült ebbõl a bázisból, de õ az, aki kapusként tûnt fel és végigjárva a szamárlétrát, már hetedik éve - fiatal kora ellenére - a szentesi OB I-es csapat elsõszámú hálóõre. Testi adottságai az alap, de gondolkodó kapus is, aki meccsszituációkban alkotja a legnagyobb védéseket. Erõssége a kifutás is, valamint az indításokkal sincs problémája. Ifista korában tagja volt a válogatott kereteknek, de balszerencséjére Szécsi Zoltán volt a vetélytársa, aki végül olimpiai bajnok lett. Nagyszerû csapatember, aki szóban is irányítja társai védekezését. Még szép jõvõ áll elõtte.

 

Komlosi Peter -Olympic Nice Natataion (Francia bajnok, BL játékos)

Emlékszem, már egészen fiatalon bejátszotta magát a felnõtt csapatba és nemigen látszott rajta bizonytalanság. Annyira meggyõzõ és rendithetetlen fellépése volt, hogy a más városokból igazolt kapusokra már nem is tartott igényt a szakosztály a késöbbiekben. Ennek a fiatalembernek a vállára helyezték a kapusposzt betöltésének megtisztelõ, és nagy felelõsséggel járó, csöppet sem könnyû feladatát. Róla igazán elmondható, hogy kapusként is része a mezõnyjátéknak, hisz elõszerettel iranyítja társait és határozottan járkál ki a centerbejátszásokra. Igazi csupasziv játékos, akit a társak/védõk nem megfelelõ hozzállása hoz ki leginkább a béketûrésbõl. Számára csak a gyõzelem létezik és ûzi, hajtja csapatát. Tamásnak az igazi boldogságot az jelenti, ha ugyanezt az elant megérzi a társakon is, ilyenkor emberfeletti dolgokra is képes a kapuban. Egy jó szellemû közösségben a világ bármelyik bajnokságában megállná a helyét.
Szemelyisége különös ötvözete az önbizalomnak és a sportág iránti alázatnak. Tiszteli az ellenfelét, de ez nem hátraltatja a teljesitményében. Ezt a szemléletet tanitani szokták a játékosoknak, vagy ha nem, hát kialakul. Õ magával hozta ezt.

Torday Árpád SC Rote Erde Hamm játékosa - Németország

Horváth Tamás és én nagyjából egyszerre kezdtük el a Magyar OB I-es vízilabdás pályafutásunkat. Pár év kõkemény edzésmunka után a szentesi csapat meghatározó hálóõrévé vált, és a junior válogatottban is jól szerepelt. Késöbb nemzetközi szinteken is megmutatta, hogy mit tud (Len kupa). Az edzéshez és a mérkõzésekhez való hozzáállása jó, de én úgy érzem, hogy még ennél is több van benne. Jó lábtempója van és emellett kitûnõ reflexekkel rendelkezik ami által olykor-olykor bravúros hárításokra is képes, döntõ helyzetekben is tudja a maximumot nyújtani, ezáltal a csapatát buzdítani. Rendkívül jól irányítja csapata védekezését. Jelenleg a Kontavill szentesi VK nélkülözhetetlen játékosa.

Bíró Dániel - újságíró

Ha Horváth Tamás kapusteljesítményét górcsõ alá vesszük, az elsõ szemrevaló tényezõ a stabilitás. Méreteinek, képességeinek megfelelõen egyenletes, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt a kapuban, a hullámvölgyek elkerülik. Magabiztos védelmi bástyát jelent a csapatban, mellesleg kiválóan irányítja a mezõnyjátékosok mozgását és helyezkedését. Amellett, hogy mind a magas, mind a lapos lövéseknek útját állja, kimozdulásai, indításai is élményszámba mennek - nem hiába fordult meg korosztályos válogatottakban. Edzésmunkájának egyetlen sarokköve a motiváció, amit csak szakvezetõi kvalitásokkal lehet fûteni.


Matajsz Márk CN Mataro játékosa - Spanyolország

Véleményem szerint Tamás nagyon jó fizikai adottságokkal megáldott kapus. Magas, erõs és ami nagyon fontos, hogy együtt él a játékkal és hangosan irányít. Ami nekem tetszik, hogy jól jár ki a center elé labdát szerezni. A megbízható átlagot mindig hozza, erre még néha bravúrokkal is rátesz egy lapáttal (Szentes-Honvéd 6-2). Amiben kicsit még fejlõdnie kell az a lábtempó. Ezáltal magasabban lesz és akkor nagy kapus válhat belõle.