Jós Józsefné gondolatai

1976. március 23-át írtunk ekkor, és ezt tekintjük a citerazenekar megalakulásának. Az itt összehívottak közül csak hárman kezdtük el a heti rendszeres gyakorlást: Aradi László, Paczali Sándor és én, Jós Józsefné. Ekkor még elméleti ismeretek és egységes hangszerek nélkül. Eddig mindenki csak egyedül citerázott, és a citerák egységes hangolását se tudtuk. Minden csak ezután kezdődött.

Dömsödi Antal — akiről már beszéltem —, alapító tagnak számított, hiszen megalakulásunk után hamarosan felkerestem, és örömmel jött. Kitűnő citerajátékával emelte a zenekar játékszínvonalát. Sajnos a betegsége és a bekövetkező halála 1990-ben elvitte közülünk. Tudtam, hogy értékes citeragyűjteménye van, és közbenjárásomra a szentesi múzeum az özvegyétől megvásárolta ezt a muzeális értékű gyűjteményt, és így méltó helyére került.

Dömsödi Antal játék közben, 1978.

Az 1970-es és ’80-as években vállalatoknál, üzemekben, téeszeknél sok rendezvény volt különböző ünnepségek alkalmával, például május 1-je, nőnap, nyugdíjas találkozó, brigádvacsora, sportnap stb. Ezeken a rendezvényeken nem színpadi műsor kellett, hanem szórakoztató jellegű zene, ami általában több óráig is eltartott.
 

Ezeknél a szerepléseknél nagy segítségünkre volt Gránicz Lajosné Marika, aki értékes, gyönyörű hangjával énekesként emelte a muzsikánk színvonalát. Bizonyára még ma is sokan emlékeznek rá, hiszen ő kezdettől végig énekesként az együttes tagja volt.

Gránicz Lajosné Marika

Tarján Andrásné 60 éves korában kezdett el citerázni. Pár év alatt olyan jól megtanult, hogy közénk vettük, és 12 évig az együttes hasznos és hűséges tagja volt. Még a kottaolvasást is megtanulta a kedvünkért. Hál Istennek, még most is jó egészségnek örvend.

Tarján Andrásné és Jós Józsefné

Az évek során a citerazenekarban néhány éves időszakra többen is voltak, de különböző okok miatt kimaradtak. Így hát az együttes gerincét az eddig már említett személyek alkották: Dömsödi Antal, Páhi Sándorné, Halász Szabó Mihály, Gránicz Lajosné, Tarján Andrásné és én magam, Jós Józsefné.

Alapítók: Földvári Nagy Ferencné, Tarján Andrásné, Jós Józsefné,
Páhi Sándorné, Dömsödi Antal, Halász Szabó Mihály

A közel 20 év alatt nagyon sokat szerepeltünk, évente 30–35 alkalommal. Városunk rendezvényein: kiállításmegnyitó, népi vásár, május 1-je, nőnap stb. És az összes környező települést bejártuk: Magyartés, Nagymágocs, Derekegyház, Fábiánsebestyén, Nagytőke, Szegvár, Mindszent. A megyébe is sok helyre eljutottunk, így többek között Földeákra, Kistelekre, Apátfalvára, Dorozsmára, Algyőre, Baksra, Hódmezővásárhelyre, Szegedre, Tápéra. A fővárosban is nagyon sokat szerepeltünk. Sokszor szerepeltünk a Néprajzi Múzeumban, még többször a Mezőgazdasági Múzeumban, a szentesiek klubjában, különböző versenyeken, bemutatókon. Az ország városaiban is több helyen előfordultunk, így például Kecskemét, Lakitelek, Csorvás, Kaposvár, Harkány, Fonyódliget, Hőgyész, Tiszakécske. Bácstopolyán is jártunk egyszer, a szentesiek testvérvárosában. A felsorolás nem teljes, hiszen csak emlékezetből soroltam fel ezeket a helyeket, de hozzá kell tennem, hogy a legtöbb helyen többször is szerepeltünk.
 

E tevékeny működés közben párhuzamosan folyt az utánpótlás kinevelése is. A környezetemben lévő gyerekeket igyekeztem odacsábítani, aki csak fogékony volt rá. Többek között a szomszéd kislányt, Molnár Marikát és az én lányomat, Jós Terézt is, akik 18 éves korukig citeráztak a kialakult fiatal csoportban. Vidéki fiatalok is jöttek a Szentesen töltött diákévek alatt, pl. Lóczi Mária Kondorosról, Komróczki Gyula Körösladányból és Szabó Zoltán Kistelekről.
 

Az akkori Köztársaság Téri Iskolában is létrejött egy citeraszakkör, onnan került ki Trupulai Erzsébet, aki ma is lelkes tagja a Pengető Citerazenekarnak. Visszavonulásomkor Petesné Trupulai Erzsébet 3 piciny gyermekét nevelte, de a citerázást nem hagyta abba, és ma már 2 iker kislánya a zeneiskolába jár citera szakra és gyönyörűen énekelnek. Az Úttörőházban is működött egy évig citeraszakkör, ott ismertem meg Németh Kornélia 6 éves kislányt, Nellikét, aki eleinte még inkább csak az asztal alatt játszadozott. Később zongorázni és énekelni is tanult, de a citerához mindvégig hűséges maradt, és ő lett az utódom. Fábiánsebestyénbe is kijártam 10 évig. Ott egy idős emberekből és gyermekekből álló csoport jött össze és működött. 10 év elteltével az idősek sajnos kiöregedtek, a fiatalokat meg a középiskola szórta szét. Közülük Laczkó Péter maradt meg a citera mellett, és a szentesiekhez csatlakozott. Ma is a Pengető Citerazenekar tagja, és értékes, gyönyörű énekhangjával, kitűnő citerajátékával emeli az együttes színvonalát.
 

A 80-as években a Művelődési Ház hirdetett citeratanfolyamot, és az oda jelentkezők közül 10-en évek alatt színvonalas csapattá fejlődtek. Sajnos a tanulás vagy egyéb ok miatt néhányan elmaradtak, de a többi ma is a Pengető Citerazenekar tagja, mint pl. Őze Csaba, Szeri Szilvia, Vas Andrea, Berényi Ildikó és Földesi Márta.

Úgy érzem, hogy az eddig felsorolt fiatalokat tanítványaimnak mondhatom, hiszen a pengetőt én adtam a kezükbe. De megadtam a lehetőséget, hogy ne csak tőlem, hanem másoktól is tanulhassanak. Már gyermekkorukban országos citerás táborba hordtam őket évente, és így bekerülhettek a szakmai berkeken belül az országos úgymond vérkeringésbe. Kiépített kapcsolataik és ismeretségi körük volt, mire felnőtté váltak. Ekkorára már a fenntartónk — az Ifjúsági Ház — jóvoltából rendelkeztünk a legkitűnőbb hangszerekkel és több garnitúra szereplő ruhával. Az utóbbi években az országos citerás táborban rajtam kívül már 4 tanítványom is csoportot oktatott. Én felettem meg közben eljárt az idő, 60 éves lettem, és 1995-ben átadtam a stafétabotot az akkor már Mélykútiné Németh Kornéliának, Nellikének — így ismeri őt a környezete. Nellike nagyon alkalmasnak bizonyult erre a pozícióra, mert kitűnően viszi a csoportot tovább, és szebbnél szebb eredményeket érnek el, amelynek a felsorolását csak ő tudná.

Öröm számomra, hogy a 20 éves munkám nem veszett kárba, hogy a citerás gyerekeim mind becsületes emberek lettek, mindegyik tanul vagy dolgozik, némelyik mindkettőt. Közülük többen már házasságot kötöttek, és gyermekeik is vannak. Legutóbb Földesi Márti esküdött, gyönyörű menyasszony volt. Citerás társai citeráztak és énekeltek az esküvőjén. Öröm számomra, ha valamelyik révbe jut és boldog. Olyan, mintha egy kicsit az én gyerekeim is lennének.

További sok sikert kíván nektek e szép hagyomány folytatásához Terike néni.

Szentes, 2002. augusztus 12.

   Oldal elejére