Oktondi 2001. december 14.

Majtényi András jubileumi estje

     Szentesen 2001. november 22-én egy borongós estén sokan gyülekeztek a Tóth József Színház előadótermében: MAJTÉNYI ANDRÁS tanár úr, leányai, barátai, jó ismerősei, kollégái, valamikori és mostani diákjai. Az est bizonyságot tett arról, hogy közös erővel, vagy akár egyedül is mily nagy és jó dologra képes az ember.
     A tanár úrról köztudott, hogy szakmája egyik legkiválóbbja. A híressé, ismertté vált tanítványok sora bizonyítja ezt, s még az is erősíti e tényt, hogy bárki bármilyen zenei segítséget kér tőle, annak készségesen és eredményesen a rendelkezésére áll.
     Megdöbbentő, hogy zenének nemcsak a nagy klasszikusokat tekinti Mozart vagy Beethoven műveit, de jártas a 60-as évek beatkorszakának dalaiban is, sőt ha egy mai tinislágert meghallgat, azonnal lejátssza. Próbáltuk tesztelni a Tanár urat a gimnázium énektermében, mennyire napra kész zenei ismeretanyaggal rendelkezik, s legnagyobb megdöbbenésünkre kiállta a próbát. Az sem ritka, hogy valaki este tízkor csörgeti telefonon, vagy otthonában keresi egy zenei kéréssel, s Majtusnál segítéségre talál.
     De térjünk rá az est programjára!
     Elsőként dr. BÁCSKAINÉ FAZEKAS MÁRTA igazgató asszony és KESERŰ IMRE tanár úr mondott igazán megható köszöntőt. Ezt követte az egykori, neves tanítványok hangversenye. Fellépett HUSZÁR ANITA énekművész, a váci Zeneművészeti Szakiskola tanára, ki apró termetét meghazudtoló énekhanggal szólalt meg, majd TÓTH JUDIT, a szegedi Nemzeti Színház magánénekese bírta némaságra a termet. MAJTÉNYI ESZTER, a szegedi Konzervatórium Egyetemi Tagozatának hallgatója édesapjával egy négykezes darabbal bűvölte el a hallgatóságot. Ott volt MIHÁLY BÉLA, a szentesi Lajtha László Zeneiskola tanára, aki most klarinétjátékával lépett fel. A tavalyi évben­ érettségizett
  SZABÓ MÓNIKA az LGT egyik híres számát énekeke el. A sort ZELEI GÁ­BOR, a szolnoki Szigligeti Színház művészének dalai folytatták, nagyban segítették őt iskolánk diákjai: Havasi Hajnalka, Kálmán Anita, Mácsai Bóglárka és Németh Valéria. SZEKERES ADRIENN énekművész után HEVESI TAMÁS énekelt nekünk néhány régi és új dalt. Az est poén­mestere a kiváló NÁRARAY ERIKA színművész és énekművész volt.
     A sorból csak azért maradt ki BORBÁS ERIKA színművésznő és ERDEI ANIKÓ énekesnő, az 1994-es "Magyar Rádió Országos Blues-Fesztiválja" második helyezettje, mert fellépés, illetve betegség miatt nem tudtak jelen lenni az esten. Az iskolánk énekkara Majtényi-féle Beatles dalokkal köszöntötte a Tanár urat, és szórakoztatta a közönséget.
     Azt persze mondanom sem kell, hogy mindenkit, bármelyen műfajban szerepelt is, Majtényi tanár úr kísért zongorával vagy a "Rolanddal".
     Véleményem szerint ez az est minden jelenlévőnek örök emlék marad, soha nem elfeledhető élmény, mely formál bennünket a zene és a szeretet erejével.
     S végül az est egyik fénypontjáról: az LGT Neked írom a dalt című számát, Matos Ibolya és Keserű Imre átiratában énekelték el Majtusnak a fellépő művészek és iskolánk énekkara.
     Ez az est nem jöhetett volna létre, ha nincs MAJTÉNYI ANDRÁS, és az ő 30 éves szakmai működése. Köszönet érte:

székelykata